Négy meccs, négy győzelem – Eddig hibátlan az Olajbányász

Megosztás

A férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati fordulójában a Szolnok szoros mérkőzésen Sopronban diadalmaskodott, így továbbra is veretlen maradt.

Szombaton négy forduló után zsinórban a negyedik győzelmét is megszerezte a Szolnoki Olaj, ami azt jelenti, hibátlan formában várja a következő, Honvéd elleni találkozót.

Sopron KC – NHSZ-Szolnoki Olajbányász sajtótájékoztató

Uploaded by NHSZ-Szolnoki Olajbányász on 2024-10-13.

A mérkőzés lendületesen kezdődött, mindkét csapat intenzív játékkal indított. A hazaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, egy 10-0-s futással nyitották a találkozót. A rövid szünet jót tett a szolnoki csapatnak, Lewis triplájával és Subotic 2+1-es akciójával hamar visszazárkóztak.

A meccs képe egyébként nem mutatta mindig, hogy ebből győzelem lesz: sok volt a pontatlan befejezés és a felesleges hiba, különösen a gyűrű közelében. Ennek következtében a félidőre hátrányba került az Olajbányász és a támadójáték sem állt össze megfelelően.

A harmadik negyedben fokozatosan faragták le a különbséget: Pallai hatalmas triplájával már a vezetést is átvehették volna, de a büntető sajnos kimaradt. A hazaiak büntetőzése sem volt tökéletes, 20 kísérletből mindössze 11-et értékesítettek.

A meccs kulcskérdése az Olajbányász számára az volt, hogy mennyire tudják értékesíteni a közeli dobásokat. Az első 35 percben ez nehezen ment, de a végére a csapatnak sikerült sorozatban értékesíteni a ziccereket, ezzel állt be a rendkívül szoros, 71-75-ös végeredmény.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NKA Universitas Pécs–Alba Fehérvár 79–70
 (19–21, 19–22, 18–9, 23–18)
MVM-OSE Lions–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 94–62 (20–14, 17–18, 23–12, 34–18)
Sopron KC–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 71–75 (22–14, 15–18, 11–18, 23–25)
DEAC–PVSK-VEOLIA 75–68 (21–13, 14–14, 22–21, 18–20)
Zalakerámia ZTE KK–Endo Plus Service-Honvéd 104–85 (31–19, 27–30, 23–16, 23–20)
Atomerőmű SE–Egis Körmend 88–76
 (25–13, 24–15, 18–28, 21–20)

Kép: Szolnoki Olajbányász Fb (pillanatkép)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek