Szolnok megyei tűzoltók is részt vettek a HUNOR csapat ENSZ minősítésén

Megosztás

Sikeresen teljesítette a nehéz városi kutató-mentő minősítéshez szükséges ENSZ INSARAG feltételeket a HUNOR. Az Európában található harmincnégy, úgynevezett nehéz minősítésű (USAR) csapat közül Magyarországé az első, amely harmadszorra is megújította az ENSZ INSARAG minősítését, közölte a katasztrófavédelem.

A HUNOR végrehajtó állományát szeptember 24-én, kedden este nyolc órakor riasztották, ettől kezdve harminchat órán keresztül folyamatosan dolgoztak. Tizenegy tonnányi felszereléssel, számos új eszközzel és felszereléssel kezdték meg a bevetést a hajdúszoboszlói romvárosban felépített, nehéz szimulációs pályán. A műveletek egy földrengés utáni kutatómunka forgatókönyvét követték, annak minden mozzanatát az ENSZ INSARAG irányelvek szerint kellett elvégezniük.

Pénteken értékeléssel és ünnepélyes zárórendezvénnyel fejeződtek be a hónapok óta tartó előkészületek, az ötnapos minősítő eljárás, és az ennek során teljesített harminchat órás gyakorlat.

Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében elmondta, a HUNOR nevét a világon már mindenhol ismerik. Magyarország a mentőszervezet révén többször nyújtott nemzetközi segítséget bajba jutott országoknak. Úgy fogalmazott, „szükség van a tűzoltók tudására, bátorságára, elhivatottságára, amelyet legutóbb az árvízi védekezésnél mutattak meg”. 

Az ENSZ INSARAG Titkárságának képviselője, Emmanuel Chapeau kiválóra értékelte a HUNOR Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezetet. Beszédében a csapat profizmusát, önfeláldozó küldetéstudatát emelte ki.

Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes a helyszínen kísérte figyelemmel az értékelést, ezt követően maga is vállalkozott arra, hogy megtapasztalja a szimulációs pálya nehéz terepviszonyait

Fotó: Szőke Péter – BM OKF

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek