Idegenben szerezte meg első győzelmét a Szolnoki MÁV

Megosztás

A tabella utolsó helyén álló Szolnoki MÁV megszerezte első győzelmét az NB III-ban. A csapat már az első félidőben vezetést szerzett és az előnyt sikeresen megtartotta a mérkőzés további részében is, így az 1:0-ás győzelemmel begyűjtötte a 3 pontot.

Az előző fordulóban az akkor még szintén győzelem nélkül álló Tiszaföldvár együttesével találkozott a szolnoki csapat és jelentős vereséget szenvedett. Az alsóházi rangadó 4:0-ás kiütéssel ért véget. Erre a fordulóra azonban összeszedte magát a Szolnok és jó teljesítménnyel gól nélkül lehozták a meccset, megszerezve első győzelmüket.

Az első félidő kiegyenlített játékkal indult, a hazai csapat annak ellenére, hogy esélyesnek számított, nem tudta érvényesíteni akaratát, sőt Horváth Csaba együttese az első félidő 39. percében Tisza Kálmán góljával szerzett vezetést. A félidőt követően a Monor átvette a játék irányítását, de ennek ellenére nem tudtak sok gólhelyzetet kialakítaniuk, csak egy jelentősebb helyzetig jutottak.

A győzelemmel a szolnoki együttes elmozdult a tabella utolsó helyéről és két helyet javított, így már csak egy pozíciót kell javítaniuk ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek