A szolnoki közgyűlés ma elbúcsúzott, de rengeteg a kérdőjel a jövőt illetően

Megosztás

A 2019-ben induló önkormányzati ciklus képviselő-testülete ebben a formában ülésezett utoljára, illetve a várost 22 éven át irányító Szalay Ferenc sem a polgármesteri pulpitusban fogja tölteni a következő öt évet, aki így is a leghosszabb ideig hivatalban lévő városvezető volt a megyeszékhely történetében. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a főszerep a búcsúzásé és a köszönetmondásé volt, miközben a a „Szolnok 950 – 2025 Jubileumi Év” programsorozathoz kapcsolódó előterjesztés és a Tiszaligeti fürdőnek biztosított többletforrás is napirendre került.

A szeptember 26-ára összehívott, 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén Kállai Mária szólalt fel először, aki messziről kezdte, beszédének fő csapásiránya Szalay Ferenc méltatása volt. A polgármester 1998-ban vette át a város irányítását, az országgyűlési képviselő véleménye szerint a szocialista nagyipar összeomlása után elérték, hogy a gazdaság újjáépüljün és pezsgő kulturális élet alakuljon ki. Számos közmű- és intézményfejlesztés valósult meg, valamint kiemelt figyelmet kapott a munkahelyteremtés.

„Amit mindig elismernek Szolnokról, hogy ez egy nagyon korrekt emberi hangnemmel, a politikai szekértáborok felett álló várospolitika volt, amit polgármester úr vitt” – hangzott el a laudáció.

Az előterjesztések megvitatása és a szavazás előtt maga az érintett is megszólalt, aki kiemelte a közösségek erejét, a helyi identitás megerősödését és kollégájához hasonlóan, a gazdasági eredményeket. Kissé váratlan módon Szalay a városvezetés fekete pontjaira is kitért, a Tisza Szálló sorsa, a Tiszaligeti Strandfürdő jelenlegi helyzete és az önkormányzati lakások állapota valóban nem adnak túl sok okot a büszkélkedésre.

Végezetül utódjának, az eddigi alpolgármester Györfi Mihálynak is sok sikert kívánt.

Összesen 19 napirendi pontról határoztak a kicsivel több, mint háromórás ülésen: többek között a Tiszaliget fürdőfejlesztési projekt módosított költségvetésének elfogadásáról. Ez azt jelenti, a hányatott sorsú beruházás – erről több alkalommal, itt és itt írtunk a Szol24-en – többletforrást kapott a kormányzattól, összesen 895 450 000 forint értékben. A projekt költségvetése így mintegy 11,4 milliárd forintra módosul.

Ezen kívül jóváhagyták a Szolnoki Szakképzési Centrum számára a Kossuth téri ingatlan további bérlését, ahol a Szakmák Palotája működik. A Szentháromság templom felújításának részeként a templom eredeti toronysisakját is megőrzik és felújítják, kiemelve annak műemléki értékét. Szintén döntés született egy Honvédelmi Ifjúsági Központ létrehozásáról, amely a Magyar Hadi- és Gépjárműtechnikai Alapítvány támogatásával jönne létre.

A testület továbbá elfogadta a „Szolnok 950 – 2025 Jubileumi Év” programsorozatot, amely Szolnok 950 éves évfordulójára készül és egész 2025-ös évben különféle rendezvényekkel ünnepelnek majd.

A júniusi választások a megyeszékhelyen igazán érdekes, de egyáltalán nem szokatlan helyzetet eredményeztek. Míg a 2019-2024-es ciklus elején az ellenzéki képviselők kerültek többségbe és a polgármester volt fideszes, ezúttal fordított lesz a felállás: Györfi Mihály 12 182, míg a leköszönő polgármester 11 807 szavazatot kapott.

Hogy mi lesz a folytatásban, a következő öt évben, és vajon együtt tud-e működni kormánypárti többség és ellenzéki városvezető? Valószínűleg erre még nem sokan tudják a választ.

Képek: Szalay Ferenc Fb, Dr. Kállai Mária Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek