Jászkunság: a vonatnak kellett ledudálnia a teherautóst a sínekről, aki úgy gondolta, ő ott most hosszasan rakodni fog

Megosztás

Egészen döbbenetes történet a Jászkunságból, Törökszentmiklós közeléből. Jó negyed órán át teljes szélességében elzárta a közutat egy konténeres autó, pedig lett volna módja máshogy is parkolni. Véletlenül sem állt volna arrébb, ám ekkor jött a vonat, ami végre megoldotta a helyzetet, mivel a teherautó eleje a sínekre is jócskán rálógott.

Akik 35-40 évvel ezelőtt is éltek, illetve vezettek, mindinkább elképedve figyelik, hova süllyedt a magyarországi közlekedési kultúra, ez alól Jász-Nagykun-Szolnok megye sem kivétel. M. Zoltán története pedig már az erősebb türelműeket is próbára teszi, szinte hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet(ett).

Megyénk egyik András-kereszttel ellátott vasúti átjárója mellett szerdán egyszer csak megállt egy konténeres autó, ami keresztben teljesen elfoglalta az utat.

Egy rakodógéppel földet tettek a konténerbe, de Zoltán elmondása szerint az úriember lusta volt a négy darab láncot leakasztani, hogy addig elálljon a kocsival. Az autók csak sorakoztak, de egy bő negyedórányi várakozás után, a helyzet érdekes módon megoldódott. Mert közben jött egy vonat, ami nem tudott elmenni a konténeres kocsitól. A vonat megállt, nyomta a dudát, és “a sofőr nagy kegyesen, duzzogva beült a kocsiba,” és sértődötten arrébb állt.

A mozdonyvezető hivatalosan is jelentette az esetet, ez pedig nem jó hír az öntörvényű konténeres kocsivezetőnek, mivel amit elkövetett, az már bűncselekménynek minősül a vasútnál. Nem tudunk erre túl sokat mondani, csak azt, hogy döbbenet a köbön.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek