Lejárt szavatosságú élelmiszerekkel kampányolt a karcagi polgármester

Megosztás

Beindult, sőt, dübörög a választási hajrá Karcagon: a regnáló kormánypárti polgármester, Szepesi Tibor úgy tűnik, azt gondolja, csak osztogatással tudja legyőzni ellenzéki kihívóját, a Jobbik által indított Dr. Lukács László Györgyöt. Az ilyesfajta kampányhúzás alapvetően is visszás, ráadásul a kiosztott nassolnivalók közül többnek lejárt a szavatossága.

A gyereknapi eseményt Kunné Nánási Mónika szervezte, aki a Déryné Kulturális Központ vezetője, nem mellesleg pedig a karcagi 7. számú egyéni választókerült fideszes jelöltje. A 444 hozta nyilvánosságra, hogy a polgármesteri hakni nem sikerült túl jól, Szepesi Tibor karcagi polgármester olyan nasikat osztott ki, amelyeknek egy része lejárt szavatosságú volt.

Nánási csütörtök levélben fordult a szülőkhöz, hiszen nagy volt a felháborodás – az ételcsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete szerezte be az Élelmiszerbank budapesti raktárából, azt viszont nem árulta el az intézményvezető, hogy melyik édesség volt alkalmatlan emberi fogyasztásra.

Egy ropiféléről és egy csokis-tejes italporról van szó, több olyan termék került a csomagba. A teljes levél:

Képek: 444, Déryné Karcag

Kapcsolódó cikkek