2019 óta vezette a települést a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település fideszes polgármestere, de most hirtelen úgy érezte, mindent sikerült megvalósítania, amit annak idején eltervezett, így vissza szeretne vonulni. Októberben így véget ér Jászszentandrás első emberének megbízatása.
Bejelentette lemondását Kolláth Bálint, Jászszentandrás fideszes polgármestere, megbízatása október 1-jén ér véget – erről a Hvg.hu számolt be. Kolláth – aki 2019 óta vezeti a több mint 2500 lakosú települést – a közösségi oldalán azzal indokolta döntését, hogy szeretne több időt tölteni a családjával.
Azt írta, döntései központjában mindig a település állt, minden egyes 2019-es vállalása megvalósult vagy a megvalósítása a végéhez közelít. Példaként említette a közintézmények megújulását, illetve a számos „apró” felújítást és beszerzést.
A közélettől visszavonulok egy időre, de Szentandrástól soha
– fogalmazott a polgármester. A jászszentandrási önkormányzat még tavaly novemberben döntött úgy – a megyében másodikként -, hogy csatlakozik azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek meghatározzák, kik és milyen feltételekkel költözhetnek a faluba. Azaz bevezették az önazonossági rendeletet. Fotó: Hvg.hu.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
