Történelmi mélypontra zuhant a Fidesz támogatottsága, a legfrissebb kutatások szerint a kilencvenes évek közepe óta nem látott alacsony szinten áll. Az ellenzék szorult helyzetét és belső megújulási kísérleteit jól szemlélteti, hogy Békéscsaba mellett térségünkben, Mezőtúron sem állítanak jelöltet a közelgő időközi önkormányzati választásokon.
A békéscsabai 7-es választókerületben azért kell időközi választást tartani ezen a hétvégén, mert a korábbi képviselő, Bodóczi István, a Pátria Békéscsaba tagja az áprilisi országgyűlési választásokon parlamenti mandátumot szerzett a Tisza Párt színeiben, így távoznia kellett helyi tisztségéről.
Azt is láthattuk, a ZRI Závecz Research legfrissebb mérése szerint a Fidesz támogatottsága országosan mindössze 19 százalékos, a kormánypárt nem méri fel erejét a csabai voksoláson, miután úgy döntöttek, nem indítanak senkit – szúrta ki a 444. Ugyancsak hiányzik a szavazólapról a Tisza Párt hivatalos jelöltje is, mivel a tavaszi győztes szervezet következetesen távol marad minden időközi önkormányzati választástól, és a fővároson kívül sehol sem vállal hivatalos jelenlétet a képviselő-testületekben.
A Fidesz távolmaradása kifejezetten szokatlan lépés, a 2024-es önkormányzati választásokon például még minden békéscsabai körzetben csatába szálltak, jelenleg is négy képviselőjük ül a testületben. A helyi Fidesz egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben a választói támogatás elvesztésével és a szükséges belső újjászerveződéssel indokolta a döntést. Mint írták, most a megújulásra összpontosítanak, és olyan új ajánlatot dolgoznak ki, amely reagál a választók kritikáira.
A békéscsabai eset nem egyedi jelenség: az augusztus 16-ára kiírt időközi választásokon Makón, Mohácson, Mezőtúron és Mátészalkán sem bukkannak majd fel fideszes jelöltek a szavazólapokon.
Mezőtúron szintén azért kell időközi választást tartani egy egyéni körzetben, mert a megválasztott képviselő, Farkas Csongor tiszás országgyűlési képviselő lett. Itt sem alakult ki nagy verseny, Valuska Zoltán egyedül indul a TEKE Mezőtúr színeiben.
Kiemelt képünkön Valuska Zoltán látható.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
