Pislákoló gyertya jelzi az M4-es autóút mentén, Törökszentmiklós közelében azt a pontot, ahol március 19-én délelőtt életét vesztette a 75 éves V. Ferenc. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező sofőr éppen debreceni fuvarjából tartott a depó felé, amikor szerelvényével átszakította a szalagkorlátot és a mélybe zuhant. Kollégái és barátai értetlenül állnak a történtek előtt, mivel meggyőződésük, hogy nem az elalvás, hanem hirtelen egészségügyi probléma vagy technikai meghibásodás vezetett a végzetes kimenetelű boruláshoz.
A Bartapuszta térségében történt baleset helyszínére pillanatok alatt hatalmas mentőerők érkeztek, mentőhelikopter, több rohamkocsi és tűzoltóegységek próbálták menteni a menthetőt – írta meg a Ripost. A látvány azonban a sokat látott szakembereket is megdöbbentett, a teherautó minden előzmény nélkül futott le az útpályáról, majd a mély árokba csapódva az oldalára borult.
A vezetőfülke olyan súlyosan roncsolódott, hogy a Feri bácsiként ismert sofőr a hatalmas monstrum alá szorult. Bár a tűzoltók feszítővágóval, megfeszített munkával kiemelték a roncsok közül, az életét már az azonnali orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.
Ferenc nem csupán egy volt a sofőrök közül, több évtizedes pályafutása alatt a szakma elismert alakjává vált, jelenlegi munkahelyén is több mint tíz éve számított stabil és megbízható munkaerőnek. Ismerősei szerint kora ellenére irigylésre méltó erőnlétnek örvendett, a fiatalokat megszégyenítő aktivitással végezte munkáját. Éppen ezért zárják ki határozottan azt a lehetőséget, hogy elaludt volna a volán mögött. Sokkal valószínűbbnek tartják, hogy egy váratlan rosszullét tette képtelenné a jármű irányítására az utolsó métereken.
A baleset mellett elhaladó autósok, köztük Ferenc több kollégája is, csak a szétszóródott rakományt és a romokban heverő vontatót látták, akkor még nem sejtve, hogy egy barátjukat veszítették el. A helyszínen felállított apró emlékhely ma is emlékeztet a debreceni sofőrre, akit felelősségteljes és fitt emberként ismertek környezetében. A tragédia pontos okait, és azt, hogy valóban műszaki hiba vagy emberi tragédia áll-e a háttérben, a rendőrség szakértők bevonásával, jelenleg is zajló vizsgálat keretében igyekszik tisztázni.
Kép: Szoljon/Nagy Balázs
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
