Györfi Mihály már hónapokkal ezelőtt népszavazást kezdeményezett a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatosan. A felülvizsgálat is elkaszálta, így a helyi lakosok és a városvezetés számára nagyjából bezárultak a jogi lehetőségek a gyár ügyében.
Bírósági felülvizsgálatra került a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatos népszavazás kérdésében hozott választási bizottsági döntés – erről született határozat még júliusban, amelyet a Debreceni Törvényszékhez terjesztettek fel. Az eljárás hátterében az áll, hogy a Szolnokért frakció 2025. június 4-ére javasolt helyi népszavazást, ám azt a Helyi Választási Bizottság július 3-án elutasította.
A bizottság elnöke akkor azzal indokolta döntését, hogy az indítványozott kérdés nem felel meg a helyi népszavazások jogi előírásainak, mivel a beruházás ügyében – álláspontjuk szerint – az önkormányzatnak nincs hatásköre, így a népszavazásnak sem lehet érdemi következménye.
A döntéssel nem értett egyet a Szolnokért frakció, ezért bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ennek ismerhettük most meg az eredményét.
A bíróság a kérelmezett 2025. július 3. napján meghozott, 3/2025. (VII.3.) számú HVB határozatát helybenhagyja.
Kötelezi a kérelmezőket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a kérelmezettnek 35.000 (harmincötezer) forint eljárási költséget. A bíróság kötelezi a kérelmezőket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az államnak az esedékesség napjáig 10.000 (tízezer) forint eljárási illetéket. Az illeték e végzés jogerőre
emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.
És ami a lényeg: “Ez ellen a végzés ellen nincs helye további jogorvoslatnak.” A Debreceni Törvényszék tehát a korábbi ítélethez hasonlóan elutasította az elektrolitgyár építésével kapcsolatos népszavazási kezdeményezést. A lakossági akarat tehát már biztosan nem számíthat. Az utolsó kapaszkodó talán a jövő hétre tervezett tüntetés.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!