Nem meglepetés a helyiek számára, hogy az elmúlt években milyen súlyos problémát jelent a városban és a megye egész területén a közbiztonsági kérdés. A július végi, T-SUN Yacht Clubnál történt tömegverekedés rövid idő alatt az országos sajtó figyelmét is felkeltette – Fazekas Adrián, a Szol24 újságírója a Klubrádió Azt beszélik című műsorában beszélt a konkrét ügyről, a következményekről és a rendszerszintű problémákról.
Józsa Márta Klubrádiós műsorában az előzményekről és az ügy közvetlen hatásairól, azaz a droghelyzetről, az etnikai feszültségekről, valamint a város Közrendvédelmi Akciótervéről is szó esett.
A szolnoki közbiztonsági téma mellett Bod Péter, a Szeged TV újságírója arról számolt be, hogy a tömegközlekedés fenntartása nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti vezetésű önkormányzatok számára is komoly kihívást jelent a kormányzati forráselvonások miatt. Szilágyi József, a nyugat.hu munkatársa egy szombathelyi tóparti épület történetét idézte fel: a város korábban népszerű étterme befektetési hibák és átgondolatlan döntések miatt került válságba, a történetben pedig egy kínai vonal is megjelenik. Emellett Bod Tamás, a Magyar Narancs tudósítója Gyuláról jelentkezett egy rövid, krimiszerű beszámolóval.
A teljes adást ide kattintva lehet meghallgatni:
Kép: Vajó Levente
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!