Világörökségi fesztiválra utazik a Tisza Táncegyüttes

Megosztás

A szolnoki Tisza Táncegyüttes fellépési lehetőséget kapott a Lengyelországban megrendezésre kerülő CIOFF fesztiválon, amelyet az UNESCO a szellemi világörökség részének ismer el. Az eseményen kizárólag a legkiválóbb hagyományőrző együttesek szerepelhetnek, így a meghívás különleges szakmai elismerést jelent.

A minden évben július végén megrendezésre kerülő nemzetközi eseményre a világ legjobb néptáncegyüttesei kapnak meghívást. A CIOFF – azaz a Nemzetközi Folklórfesztiválok Tanácsa – az UNESCO hivatalos partnereként működik, célja a hagyományos kultúrák ápolása, megőrzése és továbbadása.

A fesztiválon való részvételhez szigorú szakmai követelményeknek kell megfelelni, a szolnokiak meghívása hosszú évek munkájának és sikereinek gyümölcse.

Az együttes a fesztivál teljes ideje alatt, azaz egy héten keresztül naponta lép színpadra. Előadásaik 20 és 60 perc közötti blokkokból állnak és elsősorban magyar tájegységek táncait mutatják be. A műsorban szerepelnek kalocsai, hajdúsági és erdélyi koreográfiák is, így a közönség ízelítőt kaphat a magyar néptánc gazdag hagyományvilágából.

Külön figyelmet kap a már-már ikonikus Ötkölök című koreográfia, amely 30 évvel ezelőtt a Ki-Mit-Tud? versenyen aratott nagy sikert. A darabot most újra előveszik és a nemzetközi közönségnek is bemutatják, ezzel tisztelegve az együttes történetének egyik fontos mérföldköve előtt.

Szerző: Horváth Zsolt

Kép: Szolnok TV Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek