Felszállt a fehér füst, megválasztották az új pápát, XIV. Leót

Megosztás

Az amerikai származású Robert Francis Prevost, egy chicagói származású bíboros lett az új pápa.

Délután 6 óra után pár perccel felszállt a fehér füst a Vatikánban, megválasztották Ferenc pápa utódját. Azonban a szokáshoz híven először még nem lehetett tudni, ki az új pápa, mivel a pápaválasztó bíborosok nem kommunikálhattak a folyamat alatt a külvilággal.

Este 7 után jelentette be a francia Dominique Mamberti, hogy „Habemus papam”, azaz „Van pápánk”. Ezután megjelent az új egyházfő a Szent Péter térre néző erkélyen:

Robert Prevost amerikai bíborost választották meg, aki XIV. Leó néven lett pápa.

Béke mindannyiótokkal! – kezdte XIV. Leó pápa, aki Krisztus köszöntését idézte első beszédében. „Szeretném, hogy ez a köszöntés belépjen szívünkbe, eljusson családotokhoz”, és béke legyen az egész földdel. „Ez a feltámadt Krisztus békéje, egy fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós, Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret, feltételektől mentesen” – mondta olaszul.

„Még a fülünkben cseng Ferenc pápa gyönge, mégis bátor hangja, amivel megáldotta Rómát” – folytatta az új amerikai pápa. Húsvétvasárnapját idézi fel, amikor Ferenc megáldotta a világot és a várost, ezt kívánta folytatni. „Isten szeret mindannyiótokat, a rossz nem győzedelmeskedik mind Isten kezében vagytok” – mondta. Azt kérte, Istennel kéz a kézben haladjunk lőtte, hisz Krisztus tanítványai vagyunk, a világnak szüksége van a fényére, „mint egy hídra, amin elér minket Isten és az ő szeretete”. Arra kérte, segítsen mindenki a hidak építésében, hogy egy békés nép legyünk. „Köszönet Ferenc pápának!” – mondta Leó pápa.

Köszönetet mondott a bíborosoknak, hogy őt választották Szent Péter utódjának. A békét fogja keresni, az igazságosságot, hogyan dolgozzanak együtt férfiak és nők, félelem nélkül hirdetve Jézus evangéliumát. „Szent Ágoston fia vagyok, Ágoston-rendi” – mondta, majd a szentet idézte: „Veletek vagyok keresztény, és értetek vagyok püspök.” Ezután Róma egyházát köszöntötte. „együtt kell keresnünk, hogyan legyünk misszionárius egyház, mindig nyitott a befogadásra”, mindenki rászorul a jelenlétükre, a szeretetükre. (via Telex.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek