Akinek az elmúlt 2-3 évben semennyi bérfejlesztésre “nem jutott pénz”, az bizony joggal elégedetlen. Közben a miniszterek és Orbán Viktor fizetése elképesztő mértékben emelkedett, ez külön bosszantja a közalkalmazottakat. Ne feledjük, a pedagógusok már nem tartoznak ebbe a körbe.
Szintén elegük van abból a közalkalmazottaknak, hogy olyan összegekkel kábítják a médián keresztül a hallgatóságot és az olvasókat, ami Andersen meséihez hasonló. Ha valakinek most a havi nettó fizetése 250-300 ezer forint között van, az bizony rendkívül alacsony. Három évvel ezelőtt is kevés lett volna, most pedig már annyit romlott nemzeti fizetőeszközünk, hogy végképp csak az éhenhaláshoz elég.
Április 23-ára sztrájkot hirdetett a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), írja a 444.hu.
„Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a közszolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla” – írják a közleményükben, amiben emlékeztetnek arra is, hogy Orbán Viktor fizetése március 1-től 7,1 millió forintra nőtt, ahogy a parlamenti képviselők fizetése is automatikusan emelkedik.
A szakszervezet követeli, hogy az állam és helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt mintahogyan teszi azt a miniszterelnöké is. „Ha az Ő fizetésére van pénz a költségvetésben, akkor miért hivatkozik a gazdaság állapotára, háborús vészhelyzetre állandóan, mikor a közszolgálatában élők megélhetéséről van szó? – írják, hozzátéve, hogy az MKKSZ a rendhagyó sztrájkban segíti a dolgozókat.
Boros Péterné, a szakszervezet elnöke néhány hete az ATV-ben beszélt arról, hogy több mint 150 alacsony bérre panaszkodó levelet kapott kormánytisztviselőktől. Mint elmondta, ugyan a kormányhivatali dolgozók 20 százaléka – főként vezetők beosztású tisztviselők – kaptak béremelést, az ügyfelekkel dolgozóknak, 2022 óta nem volt bérfejlesztése, és az ő havi bérük nettó 250-350 ezer forint között van. (via Hvg.hu)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!