Nagyon sokan ismerik az egyébként is rendkívül furcsa nőt, a helyiek szerint teljesen kiszámíthatatlan a viselkedése és a sokadik eset, hogy mindenki szeme láttára illemhelyként használ néhány köztéri növényt… miközben néhány méterre ott lenne egy ingyenes vécé.
B. Szabi örökítette meg a “nagy” pillanatot, de a helyiek számára már a ruházata alapján is rögtön ismert lett, hogy ki is látható a képen. Éppen a fotó elkészülte előtt végezte nagydolgát Szolnok egyik főterén. Ironikus… a két művelődési ház előtt.
Valóban nem lehet ez ellen tenni valamit, csak tűrni és tűrni? Most éppen a boltok elé pakolt oda, de máskor más helyszínen is észlelték már ugyanezt a hölgyet ugyanezen tevékenység közben. Többen is értetlenségüknek adtak hangot, mivel nem sokat kellett volna mennie és ingyenes WC-ben is elvégezhette volna a dolgát. Az olvasók szerint ez bizony már a sokadik eset, nemrég például a vasútállomás mellett a buszmegállóban egy pad mellett vécézett.
Amíg erre nem találunk valami megoldást (akár hatóságilag is), addig Szolnok hírneve csak csúszik tovább lefelé. Bár ez közel sem a legnagyobb probléma a várossal, tekintve azt, ahova az elmúlt másfél évtizedben jutott az egykor szebb napokat látott megyeszékhely.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!