Bombariadó az ország számos iskolájában FRISSÍTÉS: Szolnokon is

Megosztás

Csütörtök reggel bombariadók miatt több iskola működését is megzavarták az országban. A rendőrség délelőtti közlése szerint a fenyegetés több mint 240 intézményt érintett országszerte. Szalay Ferenc arról adott tájékoztatást, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye is érintett, a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában volt riadó.

Az eddig átvizsgált iskolákban a hatóságok nem találtak sem robbanószert, sem robbantásra alkalmas eszközöket. Az oktatás folytatásáról vagy a tanulók hazaküldéséről az egyes intézmények önállóan dönthetnek.

Gulyás Gergely elmondása szerint a fenyegetéseket vélhetően egyetlen internetes felhasználó küldte, valószínűleg ugyanarról a helyszínről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy a hatóságok már hajnal óta dolgoznak az ügyön, amióta az első figyelmeztető e-mail megérkezett. Orbán Viktor, Pintér Sándor és Rogán Antal is többször egyeztetett a helyzetről.

Közben az a levél tartalma is nyilvánosságra került:

„Az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el.

Itt az ideje, hogy áldott műveleteinket kiterjesszük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára.

Tanúi voltunk kormányaitok folyamatos háborújának a muszlimok ellen, és igazságos lenne, ha most megtapasztalnátok az elnyomottak haragját.

Mostantól az Ön biztonsága már nem garantált.

Tudassátok vezetőitekkel és Európa népeivel, hogy a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba.

Minden alkalommal, amikor elhagyjátok otthonaitokat, azzal a megértéssel teszitek, hogy talán soha nem tértek vissza élve.

Budapest utcáit átitatja a polgárok vére, és épületek omlanak össze robbanóanyagaink erejétől.

Dekadens civilizációtok minden gyülekezőhelye, minden mérföldköve, minden szimbóluma bátor katonáink célpontja.

Beszivárogtunk földjeitekre, és készen állunk arra, hogy bármelyik pillanatban lecsapjunk.

Felbéreltünk embereket a közösségeitekből, és a saját erőforrásaitokat fogjuk használni, hogy elpusztítsunk benneteket.

Késeket élesítenek; bombákat dobnak a helyekre, és autókat táplálnak egy igaz küldetéshez, hogy megbosszulják vallásunk becsületét és mártírjaink vérét.

A hírszerző ügynökségek nem lesznek képesek megvédeni benneteket, újra és újra kudarcot vallottak és továbbra is ezt fogjak tenni.

Láthatatlanok vagyunk számukra, és ott csapunk le, ahol a legkevésbé számítanak rá.

Hamarosan félelmet fogunk nyomni az arcotokra, amint felismeritek az akaratunk elleni harcra tett erőfeszítéseitek hiábavalóságát.

Tudassa Európával, hogy milyen íze van a felelemnek, és milyen ára van annak, ha beavatkozik a muszlim világ ügyeibe. Eljött a leszámolás ideje, és mi vagyunk Allah haragjának eszközei.

Ez nem jelent fenyegetést. Ez egy ígéret. Ez Allah akarata.”

A titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot szlovák társszerveikkel, mivel a szomszédos országban tavaly történt hasonló incidens. Gulyás szerint a fenyegetőt komoly következmények várják, hiszen cselekedete súlyosan megzavarta a köznyugalmat és legalább 121 esetben okozott fennakadást.

Az Országos-rendőrfőkapitányság közleménye szerint egy hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe 2025. január 23-án reggel. Ezzel kapcsolatban a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz. Arra kérnek mindenkit, aki ilyen küldeményt kap, értesítse a hatóságot és a rendőrség utasításai szerint járjon el.

Kiemelt képünkün a IX. kerületi Szent István Technikum és Kollégium látható.

FRISSÍTÉS: Közben Szalay Ferenc arról adott tájékoztatást, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye is érintett, a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában volt riadó.

Kép: Klág Dávid / Telex

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek