Az eredeti tervek szerint az idei évtől már csak azok a nők vehették volna igénybe az adófizetők pénzéből finanszírozott támogatást, akik még nem töltötték be 30. életévüket. Ez azonban szinte kivégezte volna a programot, hiszen egyre később vállalnak gyermeket a párok. Az utolsó pillanatban a kormány megemelte a korhatárt.
A döntés jelentősen bővítheti a potenciális ügyfélkör nagyságát, ugyanakkor nem várható, hogy a korábbiakat meghaladó érdeklődés övezi majd a támogatást.
A 30 éves életkori limit egyébként már 2024-ben is élt, azonban volt egy kiskapu. Azok a házaspárok, ahol a nő legfeljebb 40 éves volt, és igazolni tudta, hogy várandósságának már legalább 12. hetében jár, még igényelhették a babavárót. Idén januártól azonban ez is megszűnt volna.
A szigorítás jelentősen lecsökkentette volna az igénylők körét, mivel Magyarországon is igaz az a trend, hogy a gyermekvállalás időszaka egyre inkább kitolódik a fiatal pároknál. Ennek fényében nem meglepő, hogy a kormány szinte az utolsó pillanatban a szabályozás finomítása mellett döntött: január elsejével 30 helyett 35 évre változott a babavárót igénylő házas nőknél a korhatár.
A potenciás igénylői kör szűkülésének megakadályozásával magyarázta a korhatár megemelését Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára is a köztévé reggeli műsorában: tájékoztatása szerint a babavárónál átlagosan 30,5 év volt az igénylő nők átlagéletkora, családszervezetek, családok kérése alapján emelték meg éppen ezért a korhatárt 35 évre, hiszen egész Európában jellemző, hogy a családok egyre később vállalnak gyereket. – írja a G7.hu
A hitelt egyébként még 2019-ben vezették be és kimondottan népszerűnek számított, ami nem is csoda, tekintve, hogy az Európai Unióban a lakások ára is Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben. A múlt év végéig több mint 260 ezren vették igénybe, a bankok pedig több mint 2500 milliárd forintnyit helyeztek ki belőle.
A kezdeti kirobbanó érdeklődés azonban fokozatosan csökken, amit a feltételek szigorítása is erősített.
A támogatott hitelek ugyan kis mértékben segíthetnek néhányaknak, de brutálisan torzítják a piacot. Ahogy említettük, az Európai Unióban Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a lakások ára, ami elsősorban a kormány intézkedéseinek (CSOK, Babaváró hitel stb.) köszönhető. Így a családtámogatásoknak köszönhetően a gyermeket vállalók lakásvásárlási lehetőségei nem romlottak érdemben, de az egyedülállók és a gyermektelenek helyzete egyre kilátástalanabb, ha saját lakás vásárlásáról van szó.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.