Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason – írta meg a decemberben történt tragikus hírt január 5-én a police.hu. Az érvényes vezetői engedély nélkül autóval közlekedő helyi lakos az elfogást követően váratlanul rosszul lett és elvesztette az eszméletét, majd nem sokkal később meghalt. A hatósági boncolás ugyan megállapította, hogy a halálának oka az intézkedéssel nem hozható összefüggésbe, a család szerint hatalommal való visszaélés és túlkapás történt, ráadásul a Tények kamerafelvételt is közzétett az esetről. A Szol24-nek Farkas Sándor roma aktivistát nyilatkozott.
Már a hír nyilvánosságra kerülésének napján megírtuk, hogy egy 40 éves férfi életét vesztette egy rendőri intézkedés során Zagyvarékason. A hatóságok megpróbálták megállítani, mert annak ellenére vezetett, hogy nem volt érvényes jogosítványa, a rendőrök pedig ezt tudták.
A férfi menekülni kezdett, majd egy betontömbnek ütközött autójával. Az ütközés után sem adta fel, kiugrott a járműből és futva próbált elmenekülni, de elfogták, az igazoltatás alatt azonban rosszul lett és elhunyt. „A kiérkező mentőegységek minden lehetséges beavatkozást elvégeztek, de sajnos nem lehetett a férfit újraéleszteni, a helyszínen életét vesztette” – fogalmazott a Tényeknek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A mentőkön lehet nem, a rendőrökön viszont sok múlott, az áldozat családja szerint ők tehetők felelőssé a haláláért. Ezt annak ellenére is így gondolják, hogy az első, gyorsított vizsgálat megállapította, a tragédia okát nem lehet összekapcsolni a rendőrségi intézkedéssel.
Megkerestük Farkas Sándor jászladányi roma aktivistát, aki beszélt a családdal és elmondta, a túlkapást felvételek is bizonyítják. A férfi nővére szerint a rendőrök hibája a testvére halála, akik ráültek, sokkolót használtak ellene, illetve az elkezdett újraélesztés sem volt szakszerű, mert csak a mellkasát nyomták.
Szintén Farkastól értesültünk úgy, hogy a család megtette a feljelentést: egy újszabb szakértői véleményt szeretnének kapni, mert az első csak annyit állapított meg, hogy a halált szívelégtelenség okozta. A térségi és országos roma közösségeket egyaránt sokkolták a történtek, etnikai felhangot sejtenek a történtek mögött.
Amennyiben megkapják a szükséges engedélyeket, vasárnap, azaz január 12-én délután egy órakor egy csendes megemlékezés keretében is elbúcsúznak az áldozattól Zagyvarékason.
Kérdéseinkkel megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, válaszaikat külön cikkben fogjuk közölni.
Kép: Tények (pillanatkép)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!