Az M4-es szolnoki pihenőjénél kapták el az ügyeskedő kamionost

Megosztás

Az M4-es autóút szolnoki pihenőhelyén végzett rutinellenőrzés során egy járművezetőnél szabálytalanságot észleltek, aki megváltoztatta a tachográf eszköz adatait. A magyar kamionos mintegy 170 kilométert tervezett úgy megtenni, hogy közben a tachográfja folyamatos pihenőidőt rögzített.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az áruszállítmány és az okmányok ellenőrzése után a járművezető vezetési és pihenési idejét is megvizsgálták, ekkor fedezték fel a visszaélést. A sebességváltóra szerelt jeladó le volt plombázva és egy mágnes került rá, amely lehetővé tette a készülék megtévesztését.

A sofőr beismerte, hogy saját maga helyezte fel a mágnest, mivel a rakodás az esős időjárás miatt tovább tartott és időben meg kellett érkeznie.

A pénzügyőrök az eset kapcsán hatósági eljárást kezdeményeztek, melynek eredményeként a járművezető több, mint 1 millió forintos büntetésre számíthat.

A pihenési szabályok betartása elengedhetetlen a kamionosok számára: ha a sofőrök fáradtak, reakcióidejük lelassul, növelve ezzel a balesetek kockázatát. Ezen kívül a túlzott fáradtság a saját egészségükre is káros lehet és hosszú távon fizikai és mentális kimerültséget eredményezhet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek