Trükkösen átírta a rendszámot, így lopott az autóval, de lebukott

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a 42 éves szolnoki férfivel szemben, aki egy betűt és számot is megváltoztatott a testvére autójának rendszámán, majd többször is fizetés nélkül tankolt az autóval.

A vád szerint a férfi Szolnokon, 2023. augusztus 29-én este tankolt először egy helyi üzemanyagtöltő állomáson a testvére személygépkocsijával, melynek a rendszámtábláját előtte meghamisította úgy, hogy az L betűt E betűre, az 5-ös számot 6-osra írta át azért, hogy a gépjármű ne legyen azonosítható.

Ugyanezt 2023 novemberében még két alkalommal egy másik szolnoki töltőállomáson is megtette, 19.000 forintért, majd 15.000 forintért üzemanyagot tankolt, és fizetés nélkül elhajtott.

A férfit végül az üzemanyag töltőállomásokon készült felvételek alapján sikerült a rendőrségnek beazonosítani. A testvére – aki csak használatra adta át neki a gépkocsit – nem tudott a cselekményekről. 

Az ügyészség a vádiratában a büntetlen előéletű férfivel szemben pénzbüntetés kiszabására, és az okozott kár megfizetésére tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog – várhatóan tárgyalás mellőzésével – dönteni.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek