Ilyen volt a 26. Szolnoki Gulyásfesztivál – Képek

Megosztás

Ismét az ország legfinomabb gulyását keresik Szolnokon – adtuk hírül augusztus közepén, hogy hamarosan, immár 26. alkalommal érkezik a megyeszékhely jól ismert fesztiválja. Az idei év különlegességének számított, hogy több mint ötszáz hetedikes diák vett részt egy jótékonysági versenyen. A befolyt összeget a Kikelet Egyesületnek ajánlják fel a szervezők. A Szol24 ellátogatott a rendezvényre, Ambrus Attilán át Magyar Péterig mindent megnéztünk.

Már szerda délutántól megkezdődött a sétánnyal párhuzamos parkolók, az Aréna parkoló és a kőszínpad parkolójának kordonnal való lezárása – aki nem járatos a megyeszékhelyen, az is észrevehette, hogy valami készül. A 26. Szolnoki Gulyásfesztivál szombati, nagy napján kezdődött a főzőverseny, ahol cégek, baráti társaságok, valamint hagyományőrző gasztronómiai csapatok mérték össze főzőtudományukat.

„A magyar ételek szeretetét a gyermekkoromból hoztam, ezért is fogtam neki egy saját ötlet alapján az I. Szolnoki Gulyásfesztivál szervezésének 1999-ben, amely sikert aratott. Azóta ez a rendezvény az ország egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát” – vélekedik az alapító, Csányi Sándor.

A délelőtti nagy meleg elől sokan a sátorokban húzódtak meg

A szakmai zsűri értékelése alapján délutánra az is kiderült, ki főzte idén az ország legjobb gulyását: az elismerő címet nem más nyerte el, mint a Bécsi Ízőrzők csapata.

5.2K views · 83 reactions | 2024-ben a Gulyáskirály címet a Bécsi Ízőrzők csapata nyerte, ez azt jelenti, hogy ők főzték a legjobb gulyást a 26. Szolnoki Gulyásfesztiválon! 👏… | By Szolnoki GulyásfesztiválFacebook

2024-ben a Gulyáskirály címet a Bécsi Ízőrzők csapata nyerte, ez azt jelenti, hogy ők főzték a legjobb gulyást a 26. Szolnoki Gulyásfesztiválon! 👏…

Nagy hangsúlyt kapott a rendfenntartó erők jelenléte, de nem elsősorban a főző, mulatozó, táncoló tömeg miatt: toboroztak, illetve kiadványokat osztottak az érdeklődőknek. A Szol24-en több alkalommal olvashattak róla, hogy Szolnok megyében rendkívül aktívan keresi a határvadászokat a rendőrség. Emellett honvédségi sátrakkal, célbalövéssel igyekeztek felkelteni a fiatalok figyelmét.

A Gulyásfesztiválon a „Viszkis rabló” néven a bankfiókok, takarékszövetkezetek réme, az egész ország által jól ismert Ambrus Attila is megjelent, aki, miután szabadult, új életet kezdett. Manapság egyedi mázas kerámiákkal, bögrékkel, vázákkal foglalkozik, és természetesen a róla szóló könyveket szintén meg lehetett vásárolni a standjánál. “Életem eddigi 52 évében már sok minden voltam, volt amit megbántam, és volt amit nem. A véletlenek folytán a börtönben ismerkedtem meg a kerámiázással. Korábban az agyaggal csak sírásóként volt dolgom” – fogalmaz honlapján az új szenvedélyéről.

Néhány méterre az árusoktól és a pálinkától egyre hangosabb mulatós zenére kapcsoló baráti társaságoktól a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter beszélgetett az Agóra Egyesület által megrendezett eseményen. Némi magyaros bája volt, hogy a program első elemeként verset szavaló fiatal hangját többször elnyomta a lakodalmas, de persze erre fel kell készülnie annak, aki a Gulyásfesztiválra látogat.

Magyar Péter a Gulyásfesztiválon: Szolnok a Tisza Párt erős bástyája

Magyar többek között beszélt a Hetényi Géza Kórházban átélt kalandjairól, összességében az egészségügy helyzetéről, valamint az oktatás sem maradt ki a témák közül. Úgy véli, megalapozott volt az a bizakodás, amit a kampány során Szolnokon tapasztalt, sőt, a várost a párt erős bástyájának nevezte, ezt a kijelentést pedig nagy taps követte a nézőtér soraiból.

A koraesti koncerteket a Hip Hop Boyz nyitotta, majd az UFO és az Első emelet következett. Este tíz órától már a fiatal generáció is megtalálhatta a számításait a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar fellépésével, az estét pedig DJ Eszenyi zárta, aki 23:45-től állt a pult mögé.

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek