125 éves a szolnoki zsinagóga

Megosztás

Szolnok egyik legszebb épületének, a mostanra képgalériaként működő egykori zsinagóga felavatásának 125. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeznek 2024. augusztus 6-án, kedden 17.30-kor a Szolnoki Galériában. Az alkalom apropóján pedig felelevenítjük az épület történetét fotókkal illusztrálva.

Az 1800-as évek végén Szolnok város a Tisza partjától nem messze található telket adományozta az izraelita hitközségnek, amihez nem sokkal később vettek még egy telket. Nem sokkal később Baumhorn Lipót készítette el az eklektikus stílusú zsinagóga terveit, ami már a harmadik zsinagógája volt. A terveken jelentősen látszanak az itáliai tanulmányútjának és Lechner Ödönnek a hatásai.

A terveket 1897. április 22-én fogadta el az építőbizottság. A kivitelezéssel Vaskovits Antalt, ceglédi építőmestert bízták meg, aki végül 1899-ben adta át a nyilvánosságnak, ekkor kezdte a hívek 48 éves szolgálatát dr. Heves Kornél főrabbi, az akkori Szolnok kiemelkedő személyisége. Az épület előtt található az ország egyetlen Baumhorn Lipót szobra is amit Simon Ferenc készített és 2005-ben foglalta el helyét.

Baumhorn Lipót | Zsinagóga – Szolnoki Galéria, Szolnok – 1920 | Kitervezte.hu

A fémvázas szerkezetű kupola kiemelkedik a zsinagóga reprezentatív tömegéből. A külső homlokzat pillérei tornyokban végződnek. Az arányaiban is megkapó zsinagóga monumentalis hatását lizénái, ereszalji csipkéi és rózsaablakai erősítik. A kétszintes belső tér gazdag stukkódíszítései varázslatos látványt nyújtanak a betérőknek.

Az épület egészen a második világháborúig szolgált zsinagógaként, majd a rongálódások miatt a város megvásárolta, ezután a külső jellegég változatlanul hagyva kiállítótérré alakították át, ami 1972-ben nyílt meg a látogatók előtt. Azóta a Damjanich János Múzeum időszakos kiállításainak ad otthont.

Baumhorn Lipót | Zsinagóga – Szolnoki Galéria, Szolnok | Kitervezte.hu

A jubileumi ünnepségen közreműködik majd a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Docpiano Band, illetve beszédet mond Szalay Ferenc, prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és prof. dr. Róna Tamás, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke.

Szerző: Vajó Levente

forrás: blogSzolnok, mazsihisz.hu

képek: magyarmuzeumok.hu, vfmk

Kapcsolódó cikkek