Morzsi, a Széchenyi lakótelep tiszteletbeli kutyája 11 év után otthonra lelt

Megosztás

A Széchenyi városrész híres kutyájának, Morzsinak az élete sok szolnoki lakót tart lázban. Elhatároztuk, hogy megírjuk a történetét, azonban a terveinket felülírta, hogy időközben súlyosra fordult az állapota. A Szolnok Városi Állatotthon Alapítványban értük utol, ahol életmentő műtétje után lábadozott. A fordulatokban gazdag történet korántsem itt ért véget, a cikkünkből minden kiderül Morzsi jelenéről és jövőbeli kilátásairól.

Nagyon sok szóbeszéd terjed Morzsiról, a Széchenyi lakótelep híres kutyájáról – kezdte Keskenyné Dobos Krisztina a Szolnok Városi Állatotthon Alapítványának vezetője. Annyi biztos, hogy a panelek mögött lévő tanyák egyikén élt gazdája haláláig. Mivel nem volt később, aki gondozza, utcára került és azóta egy Amanda nevű hajléktalan nő oldalán látják nap mint nap a lakosok.

Az Állatotthon folyamatosan ellenőrzi, több, mint két éve. A legutóbbi látogatás alkalmával Amanda jelezte, hogy Morzsi nem eszik. – Amikor felálltam, észre vettem, hogy valamit nyal a földön, rögtön felmerült bennem a pyometria – gennyes méhgyulladás – gyanúja. Az orvos később megerősítette a diagnózist. – Előrehaladott volt az állapota, de sikerült az utolsó percekben kiérni a helyszínre, hogy végrehajtsák az életmentő műtétet – folytatta Keskenyné majd felhívta a figyelmet az ivartalanítás fontosságára, amellyel kiküszöbölhető lett volna Morzsi betegsége.

Morzsi állandó felügyeletet élvez tágas rezidenciájában

A közösségi médiában sokan írják, hogy az állatotthonban jobb helye lenne Morzsinak, Keskenyné véleménye az, hogy a megszokott közegből való kiszakítása lehet, hogy inkább ártana, mint használna. Ahogy a mondás is tartja, az öreg fát nem ültetjük át – állapította meg. Ám ebben a kiélezett helyzetben nem volt más választás. A munkatársak szerint látszik rajta, hogy jól érzi magát, megunta a kóbor életét, ezért csatlakozik a városi alapítvány négylábú lakói közé. Egyébként Morzsi soha nem bántott senkit, sosem volt agresszív, de van szabadságvágya. A nyakörvet például sosem tűrte el magán. Elesett állapotát jól tükrözte, hogy Dienes Bettinának az intézmény munkatársának ellenállás nélkül engedte, hogy rátegye a pórázt – fejtette ki az Állatotthon vezetője.

❤️🐕🐾🥹🙏 MORZSIKA 11 ÉV HONTALAN ÉLET UTÁN VÉGRE SZERETŐ OTTHONRA TALÁLT NÁLUNK🥹🥹❤️🙏 Ma már igaz még a rezidenciáján de sétált. Az étvágya kielégítő és… | By Szolnok Városi Állatotthon AlapítványFacebook

❤️🐕🐾🥹🙏 MORZSIKA 11 ÉV HONTALAN ÉLET UTÁN VÉGRE SZERETŐ OTTHONRA TALÁLT NÁLUNK🥹🥹❤️🙏 Ma már igaz még a rezidenciáján de sétált. Az étvágya kielégítő és…

Egyre jobban van Morzsi

Keskenyné példaértékűnek tartja, hogy a Morzsiért aggódók egy emberként fogtak össze a nemes cél érdekében. A városrész lakói alapjáraton rendszeresen segítik a kutyust és Amandát élelmiszerrel, pénzadománnyal, de a mostani műtét miatt már több, mint 150 ezer forintot gyűjtöttek össze, ami remekül mutatja, igen is vannak még jó szándékú emberek. És, hogy mindehhez egy korábban hontalan, most már otthonra lelt négylábú kellett, ki gondolta volna?

Az állatotthonban minden körülmény adott ahhoz, hogy a négylábúak jól érezzék magukat

A Szol24 reméli, hogy Morzsi még sokáig fog az Állatotthon zöldterületén szaladgálni és játszani. A kutyatulajdonos olvasóinkat pedig arra buzdítjuk, hogy azon nyomban keressék meg kiskedvencüket és simogassák meg, hiszen nincs is nagyobb kincs, mint egy hűséges barát, aki történjék bármi, mindig ott lesz nekünk. Nem ítélkezik, nem fecsegi ki a titkainkat, és talán az egyetlen, aki jobban szeret minket, mint saját magunkat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek