Nagy bajban van a Szolnoki Vízilabda Aréna?

Megosztás

A Szolnoki Vízilabda Aréna 2013-as átadása után ünnepi hangulat uralkodott, ám napjainkra pénzügyi nehézségek árnyékolják be a létesítmény jelenét és jövőjét. A Szolnokon híres-hírhedt Nyerges Zsolt adománya után az aréna fenntartása az önkormányzatra hárult, amely most kétségbeesetten keres megoldást a működtetésre, miközben nehéz eldönteni, hogy a következő hónapokban lesz-e pozitív végkifejlet az ügyben, vagy valóban a bezárás réme fenyegeti a komplexumot.

„A kapufa éle mindig igazságos, mert arról, a versenyhelyzetben, annak a sportolónak pattan befelé, a hálóba a labda, aki a szürke hétköznapokon mindent megtesz azért, hogy hétvégenként eredményes legyen!” – idézte Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség akkori elnökének gondolatát Orbán Viktor miniszterelnök a Szolnoki Vízilabda Aréna átadásán 2013 novemberében.

Egészen illusztris társaságban ünnepelték a megyeszékhely új sportkomplexumának megnyitását. Jelen volt Szalay Ferenc polgármester és Kállai Mária akkori megyei kormánymegbízott mellett több államtitkár és hivatalvezető, cégvezető, a vízilabdás közeg színe-java, nem utolsó sorban pedig a szolnoki oligarcha Nyerges Zsolt, Simicska Lajos egykori bizalmasa és üzlettársa, a város díszpolgára.

Ilyen egyszerűen elengedték volna a sportlétesítmény megmentését?

A 2000 négyzetméteres csarnok nagyjából 1100 ember befogadására alkalmas, új, korszerű kiszolgáló létesítményekkel, szaunával és relaxációs medencével várja a sportolókat, hogy megfelelő körülményeket biztosítson számukra a felkészüléshez. Emellett természetesen itt játssza a hazai mérkőzéseit a Szolnoki Dózsa, illetve a város úszóutánpótlásáról is gondoskodnak, az arénát az úszók szintén használatba vehetik. Mintegy 400 gyermek számára nyílt ezáltal lehetőség az utóbbi években a sportolásra.

Az előbb említett Nyerges Zsoltot röviden csak Simicska egykori embereként mutattuk be, de hiba lenne kizárólag ezzel a ténnyel jellemezni, hiszen az érdekeltségeit a G-nap után is fenntartó üzletember Szolnok szülöttje, vízilabdás múlttal rendelkezik. 1986-ban érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, a rendszerváltás után először ügyvédjelölt lett a megyeszékhelyen, majd 1994-től önálló ügyvédi praxisa volt.

Kemény Dénes, Orbán Viktor, Szalay Ferenc és Nyerges Zsolt az átadóm ünnepségen

Barátjának, Ökrös Imrének élettársa Lévai Gizella, Orbán Viktor miniszterelnök feleségének – Lévai Anikónak – testvére, tehát jól beágyazott kapcsolatok fűzik a kormánypárthoz, valamint a kormányfő belső köréhez. Megjelenése és döntései sokáig aktívan meghatározták a szolnoki sportéletet a háttérben, a legkülönfélébb tisztségeket töltötte be a férfi kosárlabdacsapat elnöklésétől a teniszklub többségi tulajdonosi pozíciójáig, mecénásként szinte mindenhova elért a keze.

2019 tavaszán érkezett a hír, miszerint Nyerges kiszáll a helyi sportból, ami azt jelentette, összesen több milliárd forintnyi sportvagyont adott át adományként a városnak.

Úgy fogalmazott, számára Szalay Ferenc polgármester személye garancia arra, hogy a rendezett háttérrel átadott létesítmények megfelelő helyre kerülnek. A döntés már önmagában felvet kérdéseket, ráadásul egy rendkívül kínos közjáték során Szolnok megint egy igen megkérdőjelezhető húzással került be az országos sajtóba.

Az adományozás után nemes egyszerűséggel Nyerges Zsolt egykori főszponzor neve jelent meg az arénán. Pontosítunk, róla lett elnevezve. „Nyerges Vízilabda Aréna” – olvashatták több napon keresztül a Tiszaligeti sétány környékén.

Bár Nyerges eltűnt, az aréna továbbra sem viseli a legendás Hasznos István nevét

„Nem elég, hogy a közpénzen összeharácsolt sportcentrumot a város nyakára sózta Nyerges, ezzel több-száz milliós kiadással terhelve a város adófizetőit, ez a tróger polgármester még azt is keresztülvitte, hogy Nyergesről, egy élő emberről nevezzék el a sportuszodát! Nem lett volna elég ember, aki meg is érdemelte volna azt, hogy róla nevezzék el? Szegény Dr. Boros, Kanizsa, Hasznos stb. forognak a sírjukban” – írta közösségi oldalán akkor a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület. Különös pikantériáját adja az egésznek, hogy Szalay Ferenc szavazásra bocsátotta a névválasztást, a Facebookján a voksolók 75%-a gondolta úgy 2019-ben, hogy Hasznos István olimpiai és ötszörös magyar bajnok vízilabdázóról nevezzék el az arénát, amire mind a mai napig hiába vár a lakosság.

A helyi televíziónál több évtizedig dolgozó, Szolnokon jól ismert Szekeres Sándor, akinek édesapja a vízilabda-szakosztály meghatározó személyisége volt, lapunknak elküldött írásában úgy véli, Nyerges jelenléte jót tett az egyesületeknek, közben viszont sok minden rosszul alakult.

„2018 után a Szolnoki Vízilabda Club vezetősége kijelentette: nem tudja többé az aréna üzemeltetését vállalni, – hiszen egyébként sem ő a tulajdonosa -, hanem a Club működtetésére fordítja minden forrását, a város pedig lássa el kötelességét, amit vállalt az állam felé.” Szekeres szerint később azzal kellett szembesülni, hogy a város nem fizeti a közüzemi számlákat, a magas szintű minisztériumi kapcsolatok miatt azonban ideiglenes megoldást találtak a helyzetre.

A kormány gyorsan a város segítségére sietett, 2020 júniusáig összesen másfél milliárdot adott működtetésre. A pénzből 121 millió ment a vízilabdásoknak, 100 millió a futballisták létesítmény-fenntartási költségeire és 1,3 milliárd forint működési célokra. Végül olyan gyorsasággal tűnt el a neve az arénáról, mint ahogy otthagyta a sportklubokat – egy hétig volt kint a felirat, állítólag a vízilabda alapítvány gondolta jó ötletnek a kihelyezését, aztán eltüntették.

Szekeres azt írja, egészen a tavalyi évig rendben mentek a dolgok, ekkor azonban, 2023 első negyedévében túl sok összeget hívtak le, a pénz egy részét pedig vissza kellett fizetni, ami később hiányként jelentkezett. „Ezenkívül az elszámolásba olyan tételeket is betettek, amit a minisztérium nem fogadott el.” Szerinte ezt nem a Szolnoki Vízilabda Club, hanem a város szúrta el, sőt, előbbi ígéretet kapott az érintett minisztériumtól, hogy visszakapják a pénzt akkor, ha tényleg a közüzemi számlák rendezésére fordítják.

Elérkezünk az idei évre, 2024 – a városnak innentől kezdve saját forrásból kellene fenntartania az arénát, Szekeres júniusban megírt gondolatai alapján viszont ez alig-alig történik meg. Ami viszont még aggasztóbb, az a Szolnoki Vízilabda Sport Club Kft. ügyvezetőjének, Kovács Istvánnak a Facebookos hozzászólása, aki megerősítette a problémák forrását.

„Valószínű az uszoda is bezár, miután az önkormányzat nem fizeti az üzemeltetést hónapok óta… Bár a polgármester a novemberi szülői értekezleten azt mondta és levélben arról adott tájékoztatást, hogy 2024. január elsejével a sportcentrum az üzemeltető. Hamarosan kikapcsolják a villanyt és bezárunk! Bízom abban, hogy valami megoldást találnak” – írta.

Ezzel szemben egy hónappal ezelőtt Szolnok hivatalos Facebook-oldala teljesen másról adott hírt: nagy betűkkel, kiemelten írtak arról, hogy az aréna nem zár be. Szerintük egyes rosszindulatú pletykák ezt kész tényként közlik, ezzel szemben a város és a Dózsa között „meglévő együttműködés élő és konstruktív”.

Hozzátették, a klub vezetése és a város önkormányzata a nyár folyamán egyeztet az üzemeltetési és támogatási kérdésekben, ami előrevetíti, hogy mégis van, lesz miről tárgyalni a zavaros és tisztázatlan működtetési helyzetet illetően. Szolnok lakossága pedig már meg sem tud lepődni a megannyi be nem fejezett, vagy üzemeltetési problémákkal küzdő beruházás után.

Képek: Koszticsák Szilárd/MTI, Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület Fb, Szalay Ferenc Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek