Szinte csoda: 37 nap után senki nem fellebbezett, Karácsony Gergely a főpolgármester

Megosztás

A folyamatos panaszok, fellebbezések több mint egy hónappal eltolták a hivatalos bejelentést. Közben ide-oda ugrált a Karácsony és Vitézy közti különbség 300 és 41 között, végül 293-nál megállt, az eddigi főpolgármester vezetheti tovább Budapestet.

A határidőig nem támadta meg sem Karácsony Gergely, sem Vitézy Dávid, sem pedig bárki más a június 9-i főpolgármester-választás eredményét – tudtuk meg. Így a két körös újraszámolás után harmadszorra is – 293 voks előnnyel – győztesként kihirdetett Karácsony veszi át októberben a főpolgármesteri posztot, saját magától.

Július 12-én hétfőn 16 órakor lejárt a törvényben megjelölt jogorvoslati határidő, és addig senki nem támadta meg a Karácsony Gergely győzelmét hozó főpolgármester-választás eredményét a Kúrián, így a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) július 12-i, eredményt megállapító legutóbbi határozata jogerőssé vált – közölte a hvg.hu kérdésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az elmúlt hetek jogi és politikai csatározása után mára egyértelműen és véglegesen kijelenthető, hogy

október 1-től újra Karácsony Gergely lesz Budapest főpolgármestere egy újabb 5 éves ciklusra.

Fontos hangsúlyozni, hogy az NVB legutóbbi döntése vált jogerőssé, hiszen a június 9-én megtartott főpolgármester-választást tekintve ez már sorrendben a harmadik, eltérő eredmény volt:

  • Először 324 vokssal győzött Karácsony Gergely, ennyivel előzte meg Vitézy Dávidot – már ez is hihetetlenül szoros eredmények számított, hiszen a különbség csupán 0,04 százalék volt 
  • Másodszorra – az érvénytelen voksok között talált több száz mégis érvényes miatt – változott az eredmény: Karácsony maradt a győztes, de az előnye 41 voksra, 0,005 százalékra apadt 
  • Harmadszor – miután összeszámolták a mintegy 800 ezer, eredetileg érvényesnek talált voksot is – megint változott az eredmény: Karácsony Gergely végzett továbbra is az első helyen, de előnye 293 voksra nőtt

Az ilyen mértékű változások azonban a különböző lépcsőknél végképp felvethetik bennünk a kételyt, hogy mennyire pontos vajon a szavazatszámlálás, mennyire lehet manipulálni az utólagos újraszámolásokat. (Fotó: 444.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek