Jászjákóhalmának öt utcája is megújul

aszfalt

Megosztás

A közel 3000 fős Jászjákóhalma 150 millió forintos uniós forrást nyert el leromlott állapotú belterületi útjainak felújítására.

A felújított útszakaszok korábban nem rendelkeztek szilárd burkolattal, a meglévő szórt burkolat pedig erősen elhasználódott, kátyússá és balesetveszélyessé vált az évek során.

A munkálatok a Petőfi Sándor utcát, a Templom tér körüli utat, a Zöldmező, a Szabó Szabolcs utcát és a Kossuth Lajos út egy szakaszát érintették. Összesen 1861 km hosszan újult meg az aszfaltburkolat,

a kivitelezési munkákat a HE-DO Kft. végezte el.

A felújítás legfőbb célja a település központjának, a Kókai térnek és az ott található intézményeknek (igazgatási, művelődési, kereskedelmi, stb.) a biztonságosabb és gördülékenyebb megközelíthetővé tétele volt. A Petőfi Sándor utca Jászjákóhalma egyik fő útvonala, ezen keresztül érhető el a központ. Ennek a korszerűsítése különösen fontos volt. A HE-DO Kft. az aszfaltozáson kívül vízelvezető árkokat is kiépített a településen.

A jászjákóhalmi önkormányzat a beruházástól a közlekedési feltételek javulását és a fiatalok elvándorlásának lassítását reméli.

Forrás: Magyarepitok.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek