Nyugodtan várja az olimpiát a Szolnok kajakosa

Megosztás

Bár nem elégedett a tavalyi teljesítményével a Szolnok versenyzője, Hadvina Dóra, az eddigiekhez képest jóval nyugodtabban várja az ötkarikás játékokat. Elárulta azt is, hogy nagy lökést adtak neki a téli alapozás és az eddigi vízi edzések alapján a csapathoz csatlakozó válogatott tagok.

Az InfoRádió interjújában árulta el Hadvina Dóra, a Szolnoki Kajak-Kenu Klub klasszisa, hogy úgy érzi, a tavalyi évhez képest előrelépett, jelenleg pedig jó formában van. A tokiói olimpia volt számára az első, ehhez képest nyugodtan telnek a hónapjai.

“Az egész nagyon bizonytalan volt, emlékszem, hogy még 2021-ben is felmerült, hogy tolják az olimpiát, vagy teljesen elmarad. Az is teljesen más volt, hogy nem voltam még olimpiai bajnok, nem voltam még olimpián, mindent úgy éltem meg, hogy ez az utolsó lehetőség, ami persze butaság volt, mert 27 éves voltam, vagyis ha akkor nem, akkor bármikor máskor sikerülhetett volna. Sokkal feszültebb időszak volt az számomra. Persze ahogy megyünk bele a szezonba, és ahogy a válogatók, versenyek is szóba kerültek már, éreztem, hogy egy kicsit megdobog a szívem, és egy jóleső gyomorgörcs rám telepedett, de talán azáltal is, hogy született egy kislányom, teljesen másképp élem meg a sportolást, mint korábban.”

A kerettagokról úgy gondolja, mindegyiküknek jó hozzáállása és képességei vannak. „Ők válogatottak, olyannyira, hogy világbajnokokról beszélünk. Rendessy Eszti benne volt a kvótaszerző négyesben is, a lányok érmet szereztek tavaly.”

Kép: Vékássy Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkek