Így zajlott a nemzeti ünnep Jászberényben

Megosztás

Mozgalmasan telt a nemzeti ünnep Jászberényben, a programokról Budai Lóránt polgármester számolt be Facebook-oldalán.

Pénteken reggel a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban ünnepi szentmisével kezdődtek a programok. Ezt követően Petőfi szoborhoz sétáltak a résztvevők, ahol “Ne késsetek harangok…” címmel a Viganó Alapfokú Iskola és a Jászság Nép Együttes ünnepi műsora várta az érdeklődőket.

Itt került sor a koszorúzásra is.

“A város vezetésével és a Közösen Jászberényért Egyesület képviselőivel, a Római Katolikus Főtemplomban megtartott ünnepi szentmise után az 1848-as emlékműnél és a Petőfi szobor talapzatánál helyeztük el a megemlékezés koszorúit” – írta bejegyzésében Budai Lóránt.

Ezzel azonban nem ért véget a megemlékezés és az ünnepi program. Idén egy régi hagyományt is felelevenített a városvezetés.

“Egy lélekemelő műsort követően a Lehel Film-Színház elől fáklyákkal vonultunk a Jászság Népi Együttes Székháza felé, ahol egy ünnepi táncház várta az érdeklődőket” – számolt be a programokról a polgármester.

Fotó: Gémesi Balázs – Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek