Belevágott a villám az utasszállító repülőgépbe – látványos videó

Megosztás

A földről ezt éppen megörökítették kamerával, igen látványos fényjelenséget okozott. Szerencsére mást nem, a repülőgép ugyanis gond nélkül kibírta, hogy belecsapott a villám, az utasok sem sokat észleltek belőle, kivéve persze az óriási fényhatást.

Nem sokkal a felszállás után villám csapott az Air Canada Vancouverből Londonba tartó járatába vasárnap – írja a Mirror nyomán a Hvg

A Boeing 777-300-as az incidens után nem szakította meg az útját. A lapnak egy szakértő azt mondta, ez azért van, mert nagyon ritka, hogy egy villámcsapás kárt tesz egy repülőgépben, és általában a fedélzeten tartózkodók is csak a fényjelenséget észlelik.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a villámcsapás hatásai a landolás után jelenthetnek veszélyt, ezért a földi személyzet ilyen esetekben kábeleket erősít a gép testéhez, hogy levezesse az abban maradt elektromos energiát. 

A villámcsapást egy férfi vette videóra, aki a felszálló gépeket figyelte a vancouveri repülőgép közelében. 

FL360aero on Twitter: “Rare catch ! Aircraft struck by lightning during thunderstorm at Vancouver International Airport (YVR).🎥alianii.l#aircraft #aviation pic.twitter.com/aF0oDM802s / Twitter”

Rare catch ! Aircraft struck by lightning during thunderstorm at Vancouver International Airport (YVR).🎥alianii.l#aircraft #aviation pic.twitter.com/aF0oDM802s

Kapcsolódó cikkek