A független vidéki sajtó legérdekesebb heti cikkei

Megosztás

Egy kormányzati plakátokat rongáló jogász, egy devizahiteles nyugdíjas, egy lelkészeket megosztó püspök, egy halványan pislákoló városi közvilágítás, egy kivágástól megmenekült véderdő, egy civilek által indított tóparti házpályázat, egy falusi postaháború, illetve egy világhírű mentszolgálat kihasználatlansága körül kialakult vita szerepel a vidéki független portálok heti lapszemléjében.

Szol24: Kiszorult a saját házából, neki is a svájcifrank-hitel lett a veszte

József 17-18 éve feleségével együtt vett fel 4,5 millió forint hitelt svájci frank alapon. A kezdőrészlet 25 ezer forint volt, ez azonban idővel felment 100 ezerre. Fizették becsülettel, aztán azonban már csak fizetgették, hiszen nyugdíjasok lettek, kevés lett a pénzük. Jött az árverezés, majd az épület egy részébe új lakók költöztek, akikkel lehetetlen lett az együttélés. Egy idő után nem tehettek mást, mint hogy elmeneküljenek a saját otthonukból. A sajnos nem példa nélküli szívszorító történetről és a további részletekről a Szol24 újságírója írt riportot.

Szabad Pécs: Kormányplakátok kidekorálása miatt állt bíróság előtt, majd újra átragasztott egy hirdetményt

Évek óta rongálja a kormányzati plakátokat dr. Heindl Péter pécsi jogász, civil aktivista. Szerinte ugyanis azok teljesen egyértelműen jogellenesek, törvénysértők. Heindl az akcióival éppen erre kívánja felhívni a figyelmet. A Szabad Pécs arról írt, hogy mégsem hirdettek ítéletet másodfokon az egyik, rongálás miatt ellene folyó perben, habár úgy érkeztek a bíróságra, hogy ez megtörténik. A Szabad Pécs cikkéből megtudják többek között azt is, miért és mikorra halasztotta el a bíróság a döntést.

Debreciner: „Mély szégyent hozott egyházunkra”

Megosztotta a hajdú-bihari református lelkészeket Balog Zoltán püspök le nem mondása és az úgynevezett – pedofiltámogató – kegyelmi ügy. Van olyan lelkipásztor, aki visszavárja Novák Katalint és Varga Juditot, de olyan is, aki szerint a korábbi miniszternek le kell mondania. „Nem döntött helyesen Püspök Úr. Gyülekezeti tagjainkkal együtt mélységesen fel vagyunk háborodva a döntésen” – írta a Debreciner érdeklődésére válaszolva Felhősi András Imre ártándi lelkipásztor. Azt pedig Balogh Barnabás, Hosszúpályi lelkipásztora írta, hogy „A két lemondó kiváló képességű politikust visszavárjuk!” További részletek a Debreciner cikkében olvashatók.  

KecsUp: Lesz vizsgálóbizottság a folyamatosan kifogásolt kecskeméti közvilágítás ügyében

Érdekes fordulatot hozott Bács-Kiskun megye székhelyén a közvilágítási vizsgálóbizottság ügye: az ellenzék indítványozta felállítását, a polgármester a testületi ülésen együttműködési szándékát hangsúlyozta, majd javaslatokat tett a bizottság feladataira és kormánypárti elnökére. Végül a testület Szemereyné Pataki Klaudia módosítóját fogadta el, igaz, az is elhangzott, hogy az ellenzék felteheti majd „releváns kérdéseit” az üléseken. A hatfős bizottság elnöke Leviczky Cirill Fidesz-KDNP-s képviselő lett, szavazategyenlőség esetén az ő voksa dönt.

Szegeder: Mégsem vágják ki a szegedi véderdőt, Mórahalmon építkezik az egyházmegye

Szegeden hónapok óta tartó csatározásnak lett vége azzal, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye végül Mórahalmot választotta helyszínnek egy új iskola és több focipálya megépítésére. Szegeden ezelőtt a szintén egyházmegyei tulajdonú stadion mellé akarták telepíteni a komplexumot, de ehhez egy véderdőt kellett volna kivágni, amit a város minden eszközzel próbált megakadályozni. A vitába a kormány is beszállt egy ponton, országosra duzzadt a felek közötti nézeteltérés. A Momentum helyi szervezete tiltakozást szervezett a véderdőért, ami úgy néz ki meghátrálásra kényszerítette a püspökséget.

Enyugat: Kiderült, melyek lettek a Fertő-táj legszebb házai

A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület 2023-ban is meghirdette a Fertő-táj legszebb háza pályázatot. Három kategóriában lehetett indulni: felújított épület, új épület és természet-, táj-, településkép-, klíma- és energiatudatos épületek kategóriájában. A felhívásra hat pályázat érkezett, amelyeket szakmai zsűri értékelt. Most az Enyugat cikkében mindenki szemügyre veheti a nyertes házakat.

Nyugat: Postaháború Egyházasrádócon – Félelmek és gyanúk egy vasi faluban

A Vas megyei Egyházasrádócon január végén bezárt a posta. Az intézkedést már tavaly tavasszal bejelentették, Egyházasrádóc az 1500-nál kisebb lélekszámú falvak közé tartozik, így nem volt kérdéses, hogy a Magyar Posta ezen a települések is lakatot tesz a hivatal ajtajára.

A falu azonban ezek után sem maradt posta nélkül, február 1-én a község szélén megnyílt egy postapartneri pont, egy már működő élelmiszerboltban. Az új posta napi négy órában van nyitva, de a falusiak egy részének ez nem tetszik. Azért sem, mert közel másfél kilométerre van a falu központjától, ahol a régi hivatal állt. És azért sem, mert az élelmiszerbolt az alpolgármester feleségéé.

A Nyugat.hu helyszíni riportjában megszólal Egyházasrádóc polgármestere, alpolgármestere, és a szomszédos Rádóckölked polgármestere, aki szerint örüljenek annak, hogy van postájuk, mert sok településen csak mobilposta jár.

Borsod24: Nem kap felkérést Lehoczki László mentőcsapata a borsodi rendőröktől

A Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport 1996 júniusában alakult meg Lehoczki László vezetésével. Tagjai önkéntesek, mentési és felderítési tevékenységüket karitatív módon, saját – külön erre a célra kiképzett – kutyáikkal, felszereléseikkel végzik. Bátran mondhatjuk, hogy 19 országban végzett munkájuk és az azóta elhunyt Mancs világhírűvé tette őket. Mégis akkor mi az oka annak, hogy a megyei rendőség nem veszi igénybe a páratlan szaktudásukat? Ennek a furcsa kérdésnek, illetve a belőle leágazó szövevényes ügynek járt utána a Borsod24 újságírója.

Kapcsolódó cikkek