Euro 2024 selejtező: a magyar válogatott az év legfontosabb mérkőzései előtt áll

Megosztás

A magyar válogatott a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjának legfontosabb mérkőzéseire készül, mi pedig megmutatjuk, hogy mi történt eddig és mi várható!

A Tét Magas, a Lehetőségek Korlátlanok: A magyar válogatott a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjának legfontosabb mérkőzéseire készül.

Az Európa bajnokság 2024 selejtező sorozata nagyjából féltávnál jár már és november 19-ére már be is fejeződnek a csoportmérkőzések. A magyar csapat az Európa bajnokság sorsolás során a G-jelű csoportba került besorolásra, ami nem nevezhető könnyű, de azért a legnehezebb csoportnak sem. Ettől függetlenül az a teljesítmény, amit az első mérkőzéseken nyújtott a magyar csapat, az kiemelkedő. Mert elszánt és nagyon jó morállal küzdő csapatunk ismét meghódítja a szurkolók szívét.

Szurkoljunk együtt Magyarországnak az Euro 2024 selejtező során, most pedig nézzük meg, hogy mi áll a csapat mögött és mi vár ránk még az idei évben!

Előretekintés és múltbanézés

Az Európa bajnokság sorsolás után Magyarország a G-jelű csoportba került 

  • Szerbia, 
  • Montenegró, 
  • Bulgária és 
  • Litvánia társaságában. 

Minden jel egyértelműen azt mutatta, hogy egyedül Szerbia lehet komolyan veszélyes a magyar csapatra, még annak ellenére is, hogy mostanában a magyar csapat teljesítménye okán egy szintre kerültek mindenféle szorzók és koefficiensek alapján. Montenegró csapatát a mérleg nyelvének tartották a szakértők, tehát az Euro 2024 selejtező sorozatában amelyik gárda a szerbek és a magyarok közül pontot veszít ellenük, az kerül nehezebb helyzetbe. 

Persze tegyük hozzá, hogy a csoportból az első kettő jut tovább, tehát igazából a második hely sem jelentene kudarcot a magyar csapatnak. Bulgária és Litvánia csapatai pedig a gyengébb kalapokból kerültek ide, tehát ellenük kötelező győzelem kellett a magyar válogatott számára. Féltávnál látható volt, hogy a szakértők nem tévedtek óriásit. 

Csapatunk az első mérkőzésén március 27-en Vécsei, Szoboszlai és Ádám góljaival simán félgőzzel verte Bulgáriát, majd végül némi meglepetést okozva gólnélküli döntetlennel zártak Montenegróban. A harmadik körben Varga és Sallai góljaival a magyar csapat elintézte Litvániát, de ekkor született meg a csoport első igazi nagy meglepetése, Szerbia nem tudott nyerni Bulgáriában. Az Európa bajnokság 2024 selejtező aztán szeptemberben folytatódott újabb meccsekkel, közte a Szerbia – Magyarország rangadóval. 

Vendégszakértőnk, Kollár Aladár is rámutatott, hogy “bár elég sok hibát láttunk a meccsen és a gólok sem voltak olyanok, amelyek bekerülnek valamilyen összefoglaló válogatásba, de a magyar csapat 2-1-re idegenben tudott nyerni Varga és Orbán góljaival.” Ezzel aztán négy meccsből szerzett 10 ponttal a csoport élére ugrottak, pont annyi pontjuk van, mint az meccset játszó Szerbiának. Ebben a szeptemberi körben Montenegró is hullajtott pontot Litvániában, de ők még nem írták ki magukat teljesen a továbbjutásért folytatott harcból 8 pontjukkal.

A magyar válogatott hátralévő menetrendje szerint a döntő mérkőzésre október 14-én kerül sor, amikor is Szerbia ellen lép pályára hazai pályán. A magyar válogatott úgy látja vendégül a szerbeket, hogy már egy éve nem nyert, ráadásul válogatottunk játékosainak többsége a közelmúltban tudott érvényesülni klubjaiban. Természetesen a magyarok sikere nem maradt a bukmékerek figyelme nélkül. A szakértők foci tippek ingyen MightyTips, amire már sok szurkoló felfigyelt. A közelgő mérkőzésre az oddsok mindkét csapat esetében szinte azonosak, és 1,63-2,02 között mozognak. Sokan pedig úgy vélik, hogy a magyar csapatnak akár egy vereség is elég lehet a továbbjutáshoz. 

Hiszen a szerbek után még játszik a magyar csapat Litvániával, Bulgáriával és Montenegróval is, ezen meccsekből pedig igazából könnyedén megoldható a szükséges pontmennyiség megszerzése. A magyar csapat közben játszott egy barátságos meccset Csehországgal, amelyen 1-1-es eredmény született. Akkor Szoboszlai és Sallai is arról nyilatkozott, hogy kivett belőlük sokat a szerbek elleni első meccs, ezért volt némileg lassabb a játékuk.

Konkluzió és esélylatolgatás

De mindketten kiemelték azt is, hogy csak a következő meccsükre, a szerbek ellenire koncentrálnak, amelyre hihetetlenül felfokozott az érdeklődés. Minden jegy pillanatok alatt elkelt és most már másodkézből is többszörös áron lehet csak jegyet szerezni a találkozóra. Biztos, hogy küzdelmes meccs lesz, hiszen a 2020 óta játszott négy szerbek elleni meccsből csak a legutóbbin volt 2,5 gólnál több találat, korábban két 1-0-s és egy 1-1-es eredmény született még. 

A szerbek elleni meccs után pedig két megjósolhatatlan mérkőzés vár a magyar csapatra. Papíron simán jobbak vagyunk, mint Bulgária és Litvánia, de egyrészt idegenben játszunk majd ellenük, másrészt pedig mindkét csapat viccelt már meg nála jóval nagyobb ellenfeleket. Pozitív a továbbjutási esélyeinkre nézve, hogy október 17-én lesz még egy Montenegró – Szerbia rangadó is, amely azért komolyan befolyásolhatja a szerbek lehetőségeit. 

Azt is ki lehet emelni, hogy a sorozatban igazából senki más nem lőtt nekünk gólt, hiszen a hét rúgott gólunk mellett az egyetlen kapott találatunkat Szalai szerezte öngólból még szeptember hetedikén. Szoboszlai, Varga és Orbán bármikor villanhat – bár most Orbán kisebb sérüléssel küszködik. A lényeg, hogy most oda kell állni a csapat mellé és kiszurkolni a továbbjutásunkat Szerbia ellen!

Kapcsolódó cikkek