Virtuális sétával járható be Jászberény egykori zsinagógája

Megosztás

Fennmaradt fotók és dokumentumok alapján rekonstruálták a ’60-as években lebontott jászberényi zsinagógát, melynek helyén most a könyvtár épülete található. Az igényes, modern technológia alapján készült múltidézés minden generáció számára hasznos lehet egyrészről, hogy emlékezzünk régi értékeinkre, másrészről, hogy soha ne felejtsük el a helyi zsidó közösségek elhurcolását, tönkretételét.

„Az épületből nem sok minden maradt, ezért úgy gondoltuk, hogy nekünk, könyvtárosoknak feladatunk az egykori zsinagóga és a helyi zsidóság emlékének a fenntartása – árulta el Parti Csaba helyismereti könyvtáros az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának keretén belül.

A könyvtár munkatársainak kezdeményezésére, a Jászberényi Városi Könyvtárért Alapítvány finanszírozásával valósult meg a projekt. A 3D rekonstrukciót Fodor Zsolt készítette.

Nem egyedülálló, hogy egykori zsinagógák helyén könyvtár épült, Jászberényen kívül így tett például Baja és Szentes városa. Az épület eredeti funkcióját az 1890-től a ’60-as évek végéig látta el, utána lebontották, és 1970-ben a városi könyvtár nyílt a helyén.

A ’70-es évek elejétől a városi könyvtár található meg az egykori zsinagóga helyén

A 2000-es években a felújítás során minél több múltbéli elemet igyekeztek megjeleníteni, a bejárati előtér kupolazáródású tetején például egy térbeli Dávid-csillag látható, sőt, a csillag vetülete a padlón szintén megjelenik.

„Régvolt gyerekkorom máig misztikus emléke a zsinagóga Jászberényben, amit aztán a hatvanas években a felismerhetetlenségig átalakítottak, de úgy is mondhatnám, hogy tönkretettek. Igyekeztem valamit visszahozni a gyerekkori emlékekből.” – mondta el a tervező Sáros László György.

A videó megtekinthető itt:

No Title

Jászberény volt Zsinagóga és zsidó iskola – teljes film A video a Városi Könyvtárét Alapítvány tulajdona. 3D rekonstrukció: Fodor Zsolt

Az értelmetlen pusztítás, a koncentrációs táborokba hurcolt, vagy munkaszolgálatra küldött áldozatok száma a Jászságban nagyjábol nyolcszáz főre becsülhető, ami azt jelenti, hogy csak minden harmadik helyi zsidó élte túl a ’40-es évek kegyetlenségeit.

A zsinagógát akkor bontották le, amikor a szervezett vallási élet teljesen megszűnt, hiszen akik túl is éltek, vagy fiatalok voltak ebben az időszakban, a holokauszt után inkább elköltöztek, kivándoroltak. A Jászság egyetlen megmaradt, bár rossz állapotban levő zsinagógája Jászapátiban található, éppen az idén kaptak egy pályázaton 138 millió forintot az épület megmentésére.

Képek: Kitervezte.hu/Sáros László György, MKE

Kapcsolódó cikkek