Javában tart a Részvétel Hete nevű civil programsorozat – a Szol24 is csatlakozott

Megosztás

A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) és társai több, mint egy évtizede organizálják a Részvétel Hete nevet viselő programsorozatot, idén október 2. és 8. között. Pontosan miből is áll ez? A szervezhető események típusa rendkívül szerteágazó egyszerű helyi fórumtól, kérdőívezésen át egészen az alternatív közmeghallgatás szervezésééig.

A CKA segítséget nyújt az előkészítésben, kommunikációban, hogy a lehetőséggel élő civil közösségek sikeresen tudjanak lokális ügyeket képviselni, állampolgári jogaikkal élni, közéleti-társadalmi kérdésekkel foglalkozni.

Bárki csatlakozhat, aki fontosnak érzi a kezdeményezés, cselekvés és részvétel fejlesztését, a demokrácia és a civil társadalom erősítését – fogalmaznak a honlapjukon.

A felhíváshoz a Szol24 is csatlakozott. Pénteken délután egytől három órán keresztül várjuk önöket, többek között Czapkó Dorottya főszerkesztővel a megyeszékhely legforgalmasabb csomópontján, a Hild János téren, hogy személyesen beszéljük meg Szolnok és környéke legfontosabb problémáit. Beszélgetés szűkebb-tágabb környezetünkről, jelenről és jövőről: ez a célja a szerkesztőség és az olvasók találkozásának. Jöjjenek, és támogassanak minket jelenlétükkel, segítsenek bennünket tanácsaikkal!

Számtalan vidéki rendezvény kerül megszervezésre a CKA segítségével

Politikai nézettől függetlenül fontos, hogy az emberek szót értsenek egymással és ne a szekértábor-logika egyszerű felfogásait képviseljék, ellenben gondolkodó, kritikus polgárok legyenek. Szintén jelentős hatása van annak, ha rájönnek, a demokrácia nem egy olyan dolog, amiért ne kéne megdolgozni: működtetni kell, számon kérni a hatalom képviselőit, erős civil bázist kiépíteni a pártpolitikán túl.

A CKA elmondása szerint tudatosan fogott bele abba, hogy a vidéki, kistérségi területeken erősítsék az állampolgár érdekérvényesítési aktivitását. Itt szintén tág perspektívában gondolkodnak, egy közös beszélgetés, fórum, képzések és mentorálások szervezésével próbálnak lehetőséget biztosítani az érdeklődőknek.

Várjuk önöket pénteken a Hild János téren!

Képek: CKA fb oldal

Kapcsolódó cikkek