A 68 éves polgármester lett újabb két évre a fiatal demokraták helyi vezetője

Megosztás

Tisztújítás volt a napokban a Fidesz Szolnok és térsége szervezeténél. Polgármester, főispán, iskolaigazgató és tanár alkotja a vezetőséget.

Újabb két évre a párt városi elnöke Szalay Ferenc lett, alelnöknek Berkó Attilát, Tasnádi Zoltánt és Töreki Andrást választották meg. Szalay polgármester, Berkó főispán, a “független” vármegyei kormányhivatal vezetője, Tasnádi tanár, állítólag dohánybolttulajdonos, önkormányzati frakcióvezető, Töreki pedig iskolaigazgató.

Szalay ezt írta az újraválasztást követően, meg sem említve benne a választókat:

“Erős közösséget építettünk az elmúlt évtizedekben, megtisztelő, hogy ez a csapat ismét bizalmat szavazott nekem!
Az elnökséggel együtt azon dolgozunk, hogy az előttünk álló kihívásoknak megfeleljünk, s politikai közösségünket tovább erősítsük!”

Jövőre önkormányzati választást tartanak, a város közéletét továbbra is foglalkoztatja, hogy indul-e újabb öt évre a polgármesterségért az akkor már 69. életévét taposó Szalay, aki ciklusa leteltével 74 éves lesz.

Egyelőre tartja magát a nézet, hogy ő továbbra is a helyi Fidesz erős embere, bár vannak vélemények, hogy nem bírná a terhelést és a feltörekvők visszaszorítását újabb éveken át.

Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Kapcsolódó cikkek