Úgy fejbe verte a rokonát kalapáccsal a törökszentmiklósi férfi, hogy később bele is halt

Megosztás

A rendőrök őrizetbe vettek egy törökszentmiklósi férfit, aki olyan súlyos sérülést okozott egyik hozzátartozójának, hogy később elhalálozott.

A megalapozott gyanú szerint egy törökszentmiklósi lakos 2023. augusztus 18-án kora este szóváltásba keveredett egyik rokonával, majd egy kalapáccsal fejbe vágta a férfit – olvasható a rendőrség közleményében. A bántalmazó mentőt hívott a sérülthöz, de az nem várta meg a mentőszolgálat kiérkezését, és elment a helyszínről.

A sértettet másnap délben holtan találták a város egyik füves-bokros, elhagyatott területén.

A rendőrök az adatok alapján bűncselekmény gyanúja miatt előállították a 34 éves férfit a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, kihallgatásán beismerte tettét. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették. Az előzetes igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint az elszenvedett koponyasérülés és a sértett halála között ok-okozati összefüggés állapítható meg.

A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett miatt folytat eljárást.

Kapcsolódó cikkek