Egykori jeles munkatársát gyászolja a szolnoki városháza

Megosztás

Elhunyt Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egykori munkatársa, dr. Berki Ferencné. A mindenki által tisztelt Katika 76 éves korában hunyt el.

Dr. Berki Ferencné a pedagóguspályát otthagyva 1989-től dolgozott szolnoki polgármesteri hivatalnál, ahol előbb a művelődési, oktatási és sport osztályt vezette, majd a humán közszolgáltatások főosztályát irányította.

Dr. Berki Ferencné kiemelkedő munkájáért megkapta Szolnok Város Pedagógiai Díját, majd átvehette a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést is.

Botka Lajosné Szalay Ferenc polgármester közlése alatt reagált a szomorú hírre. Az egykori MSZP-s polgármester ezt írta:

“Szomorú szívvel fogadtam a hírt, Berkine Katika halálhírét! Évtizedek alatt sok-sok közös feladat, munka bizonyította számomra, hogy Katika tanácsait, meglátásait, véleményét érdemes meghallgatni, kérni, mert embersége, humanizmusa biztos kapaszkodó volt a legbonyolultabb területeken is! Köszönettel tartozom a sorsnak, hogy városvezetőként is számíthattam Rá, magánemberként pedig megtisztelt barátságaval! Nyugodjon békében szeretett férje és imádott fia mellett immár!!! Botka Lajosné”

Forrás: info.szolnok.hu, Szalay Ferenc Facebook

Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Kapcsolódó cikkek