Nem könnyű a kerékpártulajdonosok élete Törökszentmiklóson sem

Megosztás

Mit tesz az ember, ha késő este a műszakból hazaérve a vasútállomási kerékpártárólóban úgy találja kétkerekűjét, hogy ellopták róla a nyerget? Nyilván káromkodik egyet, majd fáradtan hazatolja a biciklijét.

Ez történhetett egy törökszentmiklósi lakossal is, aki a vasútállomásnál lezárt kerékpárjának nyergét az esti műszakból hazaérve nem találta kétkerekűjén.

Erre haza érni az esti műszakból a vasútra, azért kicsit necces, közölte meglehetősen vidáman, holott az eset inkább bosszantó.

Nem kellett sok hozzá, máris többen hozzászóltak a bejegyzéséhez, amit a Miklós ma Facebook-csoportban tett közzé.

Valaki azt írta, hogy ez a MÁV -kerékpártároló évek óta ilyen. Szerinte több kamera kellene oda. Hozzátette, nem csodálkozna azon, ha a lopós esetek nagy részéért ugyanaz az ember lenne felelős.

Az is kiderült, hogy többek szerint nem egyedi esetről van szó, sőt, régóta űzik a városban a kerékpárlopást.

Valaki azt írta, hogy 10 éve ez megy Miklóson. Az ő biciklijét a Batthyányi útról lopták el. Először ülést, utána 1 hétre rá a biciklit.

Egy hozzászóló azt írta, hogy már a 70-es években is ez volt. Szerinte vannak, akik csak a kerékpárokra mennek rá. És ez generációkról generációkra átadódik.

Egy helybeli azt közölte, hogy pár nappal ezelőtt posztolták, hogy több kamera, rendőrjárőr kellene ezekre a fertőzött területekre. Megjegyezte, hogy többen nem is értették vagy nem akarták érteni, hogy mi az a fertőzött terület! Hát tessék, most itt van rá egy példa és ezt tudja mindenki.

Valaki rosszabb hírrel állt elő. Azt írta, hogy van ennél rosszabb! A múlt héten hétvégén a hátsó ablakokat kitörve, ajtót felfeszitve betörtek az ingatlanjába, kitépték a falból a csöveket, a padlófűtés kazánját lelopták a falról, a rézcsöveket, az elektromos áram vezetékeit a padláson levagdosták és elvitték.

Másvalaki azt tette szóvá, hogy neki a ruháit vitték el ruhaszárítóval együtt. Erre többen is reagáltak, hogy nem tudják, sírjanak vagy nevessenek. Valaki meg is jegyezte, hogy bocsi, de ezen felnevetett, de amúgy szánalmasnak tartotta az esetet. Akinek a ruháit elvitték, úgy reagált, hogy nyugi, ő is nevette, csak a gyerekek ruháját sajnálta, de amúgy vitték neki árulni a saját papucsát.

Valaki azt írta meg, hogy az elektromos motorjáról az akkut vitték el, pedig az nem is olyan egyszerű.

Valaki így összegzett: Ez Miklós.

Forrás: Miklós ma Facebook

Kapcsolódó cikkek