Bűnügyi felügyeletben van a kamionnal ittasan halálos balesetet okozó férfi

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indítványozta annak az örményesi tartózkodási helyű kamionsofőrnek a letartóztatását, aki halálos balesetet okozott, mert ittasan vezetett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2023. július 31-én éjfél tájban – közepes fokú – ittas állapotban közlekedett a vontatóból és a hozzákapcsolt nyerges pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Besenyszög és Szolnok között. Az utasülésen mellette utazott a barátnője is, aki a biztonsági övet nem használta.

A férfi ittassága miatt lesodródott az út jobb szélére, majd a vízelvezető árokba hajtva a gépjárműszerelvénnyel annak jobb oldalára borult.

A baleset során a férfi 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett, míg a járműben utazó barátnője a baleset következtében elhunyt.

A járási ügyészség a bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértékére (2-8 évig terjedő szabadságvesztés), valamint arra figyelemmel, hogy a férfi a bűncselekmény miatt a járművezetői engedélyét, így egyúttal a munkáját is elvesztette, és az állandó lakóhelye sem Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében van, megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés veszélyét, ezért indítványozta a letartóztatását.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványával egyetértett annyiban, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, azonban ennek megelőzése érdekében a büntetlen előéletű férfivel szemben elegendőnek tartotta egy enyhébb kényszerintézkedés, a lakóingatlanhoz kötött bűnügyi felügyelet elrendelését is.

A bíróság döntését az ügyészség, a gyanúsított és a védője is tudomásul vette, így az végleges, közölte dr. Ocsovai Ágnes

főügyészségi ügyész sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

A Jász-Nagykun-Szolnok-Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban ezt a tájékoztatást adta az ügyben.

Kapcsolódó cikkek