Nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakról

Megosztás

Elutasította az Alkotmánybíróság az LMP alkotmányjogi panaszát az akkumulátorgyárak építéséről szóló népszavazási kezdeményezésük ügyében, így nem lehet népszavazást tartani erről

Az Alkotmánybíróság szerint sem lehet népszavazást tartani arról, hogy végre Szijjártó Péter helyett valóban az ott élők dönthessenek abban a kérdésben, hogy akarnak-e akkumulátorgyárat az adott településre: a testület ugyanis elutasította az LMP panaszbeadványát. Ami igazán meglepő, az a döntés indoklása: az AB álláspontja szerint ugyanis az LMP olyan kérdésben akart népszavazást tartani, „amely a helyi önkormányzatok gazdasági autonómiájába tartozik”. A probléma csak az, hogy pont ezt az autonómiát írja felül a kormány minden egyes alkalommal, amikor kiemelt beruházásnak minősít minden ilyen gyárépítést.

Legutóbb az ácsi példa esetében láthattuk mindezt: a külügyminiszter már napokkal korábban bejelentette Kínában, hogy új gyár épül, a kormány azonnal kiemeltnek minősítette a beruházást, és az érintettek csak utoljára értesültek az egész ügyről, pont akkor, amikor már semmilyen valódi beleszólásuk nem volt. Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz rendszerében mindig előre megszületik a döntés arról, hogy nem lehet népszavazást tartani, majd a különböző testületek feladata már csak az, hogy érveket találjanak ehhez. Mi azonban nem adjuk fel a harcot, mert teljesen egyértelmű, hogy a magyar emberek többsége nem támogatja az akkumulátor-gyarmatosítást. A népakaratot pedig legfeljebb ideig-óráig lehet korlátozni, de végül mindig utat tör magának.

Kapcsolódó cikkek