Egy fa állította meg a menekülő autótolvajt

Megosztás

A Jászberényi Járási Ügyészség indítványt tett egy 30 éves Pest megyei férfi letartóztatására nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A férfi egy nagy értékű autót lopott el, azzal menekülni próbált, de egy fának ütközött. Ezután felvette a nyúlcipőt, de ez sem segített.

Az ügyészség indítványa szerint a férfi július 9-én a délutáni órákban az ablaküveget kiemelve, míg július 10-én a hajnali órákban az ablakot benyomva és a szúnyoghálót beszakítva hatolt be egy jászsági községben két családi házba.

Az első helyszínről 100.000 Ft-ot meghaladó értékben ékszereket vitt el, míg a második ingatlanból – az ingatlanban alvó család tagjaitól – ékszereket és mobiltelefont lopott el szintén 100.000 Ft-ot meghaladó értékben.

A férfi továbbá magához vette az apa tulajdonát képező személygépkocsi indítókulcsát is, majd a ház előtt parkoló 550.000 Ft értékű személygépkocsival a helyszínről elhajtott.

A férfi ezt követően július 13-án a reggeli órákban egy másik jászsági településen észrevett egy lezáratlan, négymillió forint értékű személygépkocsit, azt a benne hagyott indítókulccsal beindította, majd a helyszínről a gépkocsival távozott.

A férfit és a személygépkocsit a lopás bejelentését követően a rendőrség a járműben lévő műholdas nyomkövetőrendszer segítségével megtalálta, majd – mivel a férfi az ellopott személygépkocsival a rendőri intézkedés elől menekülni kezdett – üldözni kezdte.

Az üldözés közben a vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi lakott területen belül haladva egy fának ütközött, a gépkocsi összetört. Az elkövető ezt követően a baleset helyszínéről elfutott és egy külterületi napraforgótáblában próbált elbújni a rendőrség elől, azonban a járőrök a hason fekve meglapuló férfit megtalálták és őrizetbe vették.

A járási ügyészség azért indítványozta a többszörösen büntetett előéletű, az utolsó börtönbüntetéséből ez év januárjában szabadult férfi letartóztatását, mert a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. Ezen túlmenően – előéletére tekintettel, továbbá mivel bejelentett munkahellyel sem rendelkezik – fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a férfi letartóztatását elrendelte. A döntés ellen a terhelt és védője fellebbezett, így a kényszerintézkedésről a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság dönt véglegesen, közölte dr. Lánczi Rajmund, csoportvezető ügyész, helyettes sajtószóvivő (Szolnok Járási Ügyészség).

Kapcsolódó cikkek