Helyreállították a leszakadt felsővezetéket Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között, de ebben az őrült sztoriban nem ez volt az érdekes

Megosztás

Magyarországon, ebben az oly dölyfös országban, amelyik annyira büszke nemzeti önállóságára, hogy képes háborúban állni Orbán Viktor kormányfő vezérletével csak azért, mert az Unió nem ad pénzt Orbánék disznóságai miatt, az is megtörténhet, hogy egy lerobbant intercity utasait gyalogoltassák erdőn, mezőn, vasúti töltésen keresztül a nyári rekkenő hőségben. Erre aztán büszke lehet az orbáni ország, ám emiatt nem hallottuk tiltakozni habzó szájjal Szijjártó Pétert! Vasárnap reggelre helyreállították a leszakadt felsővezetéket Cegléd és Ceglédbercel-Cserő állomás között, így egy vágányon ismét közlekedhetnek a vonatok – tudatta a Mávinform az MTI-vel.

Szombat délutántól felsővezeték-szakadás és a pályakarbantartás miatt nem jártak a vonatok a két állomás között, pótlóbuszok vitték az utasokat. A Mávinform vasárnap reggel azt írta, hogy a késések fokozatosan csökkennek a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon.

A balesetben talán nem is ez volt a legfőbb érdekesség, hanem az, hogy a baleset után közel másfél órát állt a vonat a semmi közepén, majd a katasztrófavédelem munkatársai segítették le az utasokat. Közülük többen nagyobb csomagokkal, akár biciklivel, mások papucsban keltek útra a pótlóbuszok felé egy erdőn keresztül, a hatóságok irányítása mellett, írta a Telex.hu.

Ráadásul a később indult intercity hamarabb befutott a Nyugatiba, a balesetet szenvedett vonat utasai akkor még Ceglédbercel-Cserő állomásra értek be a pótlóbuszokhoz.

Talán ha stadionok és atlétikai világbajnokság és sok minden más, például Sámándob-újjápítés és földszintes kilátók, valamint lombkorona nélküli sétányok helyett értelmesebb dolgokra fordították volna Orbánék a pénzt, nem itt tartana ez az ország, és talán jobb lenne a 60-as évek színvonalára hajazó vasúti közlekedés is!

Kapcsolódó cikkek