Gyereknapi horgászversenyt rendeztek Tószegen

Megosztás

Nagy sikere volt a Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület gyereknapi horgászversenyének. A már hagyományosnak számító, először 2005-ben megrendezett versenyen most is sokan adtak számot halfogó tudásukról.

Ismét benépesült a Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület csónakázó tavának partja vasárnap délelőtt, a gyereknapon. A már hagyományosnak számító versenyen három kategóriában mérték össze tudásukat a fiatalok.

A verseny népszerűségét jól jelzi, hogy azt többen is támogatták. A fő támogató az önkormányzat, a tószegi Horgász Centrum, a MarosMix Bt. és az Energofish Kft. volt, de ezen kívül is voltak támogatók.

A verseny eredményhirdetését délben tartották. A díjakat Mocsári Kálmán alpolgármester adta át, a díjazottak nevét Bedekovics László, az egyesület elnöke olvasta fel.

Lány kategóriában az első három:

  1. Esses Zorka (1160 gr hal)
  2. Kosztolnyik Inez (1145 gr)
  3. Barna Viktória (830 gr)

Kisfiú kategóriában (0-12 év) az első három:

  1. Pozsik Zétény (1740 gr hal)
  2. Kovács Botond (1265 gr)
  3. Palya Sándor (755 gr)

Fiú kategóriában (12-16 év) az első három:

  1. Kudela László (2070 gr hal)
  2. Kudela Ádám (1740 gr)
  3. Kerekes Zsombor (715 gr)

A vetélkedés programját kötélhúzás, arcfestés, ugrálóvár és sárkányhajózás is gazdagította.

A nevezési díj mindössze 5 forint volt, ami a finom ebédet is tartalmazta.

Kötélhúzás is színesítette a programot
Mindenki erejét megfeszítve küzdött
Szép kupákat is kaptak az ajándéktárgyakon kívül
Mocsári Kálmán adta át a díjakat, háttérben mikrofonnal Bedekovics László
Barna Viktória
Kosztolnyik Inez
Esses Zorka
Palya Sándor
Kovács Botond
Pozsik Zétény
Kerekes Zsombor
Kudela Ádám
Kudela László
A győztes fiúk
Finom ebéd is volt
A verseny végén sárkányhajózás nyújtott plusz élményt

Kapcsolódó cikkek