Idősotthon gondozója erőszakolta és bántalmazta a bentlakókat

Megosztás

Egy megyebeli idősek otthonában rendszeresen bántalmazott rá bízott gondozottakat szexuálisan és tettlegesen is egy 34 éves férfi. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntette miatt indítványozta a letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint az intézményben dolgozó férfi február és május 23. között az ott gondozásban lévő idősek közül egy 77 éves nőt, illetve egy további, még nem azonosított ápoltat – akik betegségükből kifolyólag védekezésre képtelen állapotban voltak – rendszeresen, az éjszakai műszakok ideje alatt részben erőszakkal, fenyegetéssel szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerített.

A férfi ugyanebben az időszakban a gondozottakat a munkája során – a szexuális cselekménytől függetlenül is – többször is bántalmazta, kézzel ütötte őket.

A főügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények esetében a kiszabható büntetés nagyságára (5-15 évig terjedő szabadságvesztés) tekintettel a férfi szökésétől, elrejtőzésétől alappal tartani lehet.

A főügyészség álláspontja szerint a férfi és a sértettek között fennálló viszony, és azon körülmény alapján, hogy a férfi a kihallgatandó tanúkat is ismeri, megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén őket befolyásolná, a bizonyítást megnehezítené.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát megalapozottnak találta és május 25-én elrendelte a férfi letartóztatását.

A bíróság döntésével szemben a gyanúsított és a védője is fellebbezett, így az ügyben végleges döntést a Szolnoki Törvényszék fog hozni, közölte dr. Ocsovai Ágnes, főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Kapcsolódó cikkek