Pert nyertek a mezőtúri horgászok a kormányhivatallal szemben

Megosztás

Pert nyert a Mezőtúri Horgász Egyesület a megyei kormányhivatallal szemben, adta közre maga a horgász egyesület a közösségi oldalán. Ráadásul az egyesület közel félmilliós perköltséget is visszakap. Vajon ki állja a számlát a döntés miatt? Az adófizetők?

Régóta húzódó ügy újabb állomásához érkezett a Mezőtúri Horgász Egyesület.

A történet közel 3 éves. Az önkormányzat azért írt ki pályázatot a holtág kezelésére, mert 2020 végén lejárt a Mezőtúri Horgászegyesület szerződése. A pályázat végeredményének kihirdetése után a kormányhivatal törölte a nyilvántartásban a Mezőtúri Horgászegyesület halgazdálkodási jogát. Ezt támadták meg a bíróságon, így kezdődött az egész pereskedés. Azt szerették volna elérni, hogy a kormányhivatal vonja vissza a törlést.

telex.hu akkor írt arról, hogyan golyózta ki annak idején a Herczeg Zsolt vezette helyi önkormányzat egy szarvasi egyesülettel karöltve a helyi civil egyesületet.

Az akkori polgármester egy személyben döntött, amit a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzettel indokoltak. Pongrácz Zoltán, a Mezőtúri Horgász Egyesület elnöke szerint annyi történt, hogy a hatalom szemet vetett a horgászvizekre.

Most azonban ugyancsak Pongrácz Zoltán közölte, hogy:

“A Mezőtúri Horgász Egyesület pert nyert a JNSZ megyei kormányhivatallal szemben. A Debreceni Törvényszék a Kúria döntését alapul véve, a Halásztelki-holtág (Dürgő) halgazdálkodási jogát az egyesületnek adta vissza. Ennek a pernek folyományaként még visszakap az egyesület 460000 Ft perköltséget és 30000 Ft bírósági illetéket. A másik két holtág ügyével kapcsolatban a jövő héten tovább folytatjuk a már megkezdett munkát.”

Kérdés, most milyen lehet a hangulat a főispán úr vezette kormányhivatalban?

Kapcsolódó cikkek