Letartóztatták a közel 70 e-rollert ellopó fiatalokat, de fellebbeztek

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy 19 éves újszászi illetőleg egy 20 és egy 24 éves szolnoki lakhelyű férfi letartóztatására jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt.

Az ügyészség indítványa szerint a három fiatal 2022 júniusától 2023. május 14-ig Szolnokon, a város különböző pontjaira elhelyezett, megközelítőleg hetven bérelhető – összesen több mint 9 millió értékű – elektromos rollert lopott el.

A kár egy része lefoglalás útján megtérült.

A járási ügyészség azért indítványozta a három férfi letartóztatását, mert – a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel (2-8 év) – fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóság elől megszöknének, továbbá az ügyészség megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a férfiak tárgyi bizonyítási eszközt rejtenének el, vagy semmisítenének meg, ezzel megnehezítve a bizonyítást.

Az ügyészség hivatkozott arra is, hogy megalapozottan feltehető, hogy a férfiak a hosszan tartó, sorozatban elkövetett cselekményeikhez hasonló, újabb bűncselekményeket követnének el.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak letartóztatását az ügyészség indítványával egyezően elrendelte. A döntés ellen a terheltek mindegyike fellebbezett, így a kényszerintézkedésről a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság dönt véglegesen, közölte dr. Lánczi Rajmund, csoportvezető ügyész, helyettes sajtószóvivő (Szolnok Járási Ügyészség).

Kapcsolódó cikkek