Neves cég üzletkötőjének kiadva magát, visszaesőként verte át “ügyfelét” a csaló nő

Megosztás

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a büntetett előéletű, csalás miatt korábban már elítélt 49 éves nőnek a büntetőügye, aki 2020. őszén, mint egy neves cég üzletkötője egy légtisztító készüléket, egy színterápiás szemüveget, egy használt dj pultot és két használt hangfalat a valós, mintegy 280 ezer forintos értékük több mint ötszöröséért, 1.550.000 forintért adott el egy 60 éves jászberényi férfinak, kihasználva, hogy könnyen befolyásolható és tévedésbe ejthető, és hiányos ismeretekkel rendelkezik a vásárlási lehetőségekről és a dolgok pénzbeli értékéről. 

A jogerős ítélet szerint a nő, akitől korábban a sértett néhai édesapja is vásárolt, semmit sem bízott a véletlenre: otthonában kereste fel ügyfelét, akinek elmondta, hogy elhunyt édesapja után „maradt” egy „arany törzsvásárlói kártya”, amellyel kedvezményesen tud vásárolni, és a sértettet, aki részletekben fizetett neki, csaknem 20 alkalommal maga kísérte el a bankjegy kiadó automatához. A bűncselekménnyel összesen csaknem 1 millió 300 forint kárt okozott, amit a büntetőeljárás során később megtérített.

Az ügyben 2021. november 10-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság 2022. október 24-én ítéletet hozott. A nőt, aki a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, csalás bűntette miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. 

A vádlott és védője tudomásul vették az ítéletet, az ügyészség azonban kevesellte a büntetést, és a vádlott terhére, súlyosbításért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött. 

Az ügyészi fellebbezés eredményre vezetett. A Szolnoki Törvényszék nemrég meghozott másodfokú ítéletében az elsőfokú döntést megváltoztatva, a vádlott pénzbüntetését 600 ezer forintról 1 millió 500 ezer forintra felemelte, közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Kapcsolódó cikkek