Új szálloda várja vendégeit Jászberényben

Megosztás

Több mint tíz évet kellett várni, hogy az egykori gondozóház épületéből szálloda legyen Jászberényben.

A szálloda “előélete” nem volt botránytól mentes. Az épületet ugyanis a város elcserélte a régi malom épületével Jászberény egyik leggazdagabb vállalkozójával. Az ügyből akkor botrány is lett. Szabó Tamás azóta megbukott polgármester akkor kijelentette a helyi ellenzék ezzel kapcsolatos felvetésére: „A belvárosi malom és a gondozóház ingatlancseréje nem politikai támogatásért adott juttatás. Jászberény egyik nagyvállalkozójáról van szó, akinek szuverén joga, hogy támogat-e vagy sem bármilyen politikai irányt, tömörülést.”

A fejleményekről a Magyar Narancs is beszámolt.

Egy biztos: Jászberény már régóta megérdemel egy színvonalas szálláshelyet.

A nehézségek és az aggályok ellenére a város igyekezett mindenben segítséget nyújtani, így nem csak az illetékes ügyvitelt gyorsították, hanem kivették a részüket a parkoló kivitelezéséből, a Bundás-kút környezetének rendezéséből, valamint a szálloda megújult zöldfelületi részének megújításából.

A napokban, a tulajdonosok meghívására a város vezetése, képviselői látogatást tettek a szállodában, majd egy jóízű vacsora mellett megbeszélték a folyamatban lévő közös ügyeiket és letették a további együttműködés újabb alapjait.

A szálloda tehát megnyílt és ezzel egy újabb apró lépést tettek afelé, hogy Jászberény átlépjen végre a 21. századba.

Forrás: Budai Lóránt Facebook

Fotó: Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek