Ketten haltak meg tavaly munkabalesetben

Megosztás

A munkabalesetek számának csökkentése érdekében szervezett nyílt napot a kormányhivatal.

Hagyomány, hogy évről-évre nyílt napot szervez a kormányhivatal munkavédelmi főosztálya, hogy megismertessék az elmúlt időszakban bekövetkezett jogszabályi változásokat, megosszák tapasztalataikat annak érdekében, hogy még biztonságosabb körülmények szolgálják a munkavállalókat, és tovább csökkenjen a munkabalesetek száma.

A megyeháza dísztermében elhangzott, a munkahelyteremtés mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a biztonságos munkavégzés körülményeire is.

A nyílt napon többek között a munkavédelmi törvény változásairól és az elmúlt évi munkavédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatairól nyújtottak tájékoztatást.

Nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Facebook

Elhangzott: 2022-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 819 munkabaleset történt, ezek közül 2 halálos volt. Az előadások után – amelyek között a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásának szabályait is ismertették – a felmerülő kérdésekre válaszoltak a hivatal munkatársai.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Facebook

Kapcsolódó cikkek