Kilencvenöt éves lakost köszöntöttek Törökszentmiklóson

Megosztás

Újabb szépkorú lakost köszönthettek Törökszentmiklóson. Nagy Gyula 1928. április 7-én született, most ünnepelte 95. születésnapját.

Feleségével, Ilonka nénivel, és három gyermekével Icussal, Marikával, és Gyulával közösen fogadták az őt felköszöntő polgármestert, Markót Imrét otthonukban.

Gyula bácsi szüleivel, és testvéreivel tanyán élt, a Kuczori dűlőben, Kuncsorbára járt általános iskolába. A földművelést már fiatal korában meg kellett tanulnia, 1959-ig egyéni gazdálkodók voltak, akkor léptek be a tsz-be.

Ilonka nénivel 1953–ban keltek egybe, így idén ősszel már a 70. házassági évfordulójukat ünnepelhetik.

Gyula bácsi először darálós volt a tsz-ben, majd elvégezte a traktoros képzést, ezt követően már ilyen minőségben dolgozott egészen nyugdíjazásáig, nyugdíjba a Béke tsz-ből vonult.

Házukat, melyben ma is élnek 1962-ben építették. Munkája mellett nagyon szeretett vőfélykedni.

Ahogyan ő fogalmazta meg „Soha nem pénzért, hanem tiszteletből csináltam”.

Gyula bácsi kora ellenére egészen jó egészségnek örvend, bár a füle már rest, és a szemével sem lát már olyan jól, de tavasztól őszig még mindig ő műveli kertjüket, gondozza a szőlőtőkéket, és a gyümölcsfákat, így saját készítésű borból, és pálinkából nincs hiány a családban.

Még mindig tud, és szeret kapálni, kertjüket bármelyik fiatal megirigyelné, olyan szépen rendben van tartva. Büszke családjára, 3 gyermekére, 4 unokájára, és arra, hogy mennyire összetartók. Szerinte ez a legfontosabb az életben.

Forrás: Markót Imre Facebook

Kapcsolódó cikkek