Ma ünneplik a Nemzetközi Roma Napot

Megosztás

Az Episztémé Egyesület 2023-ban is több kulturális eseménnyel készül, hogy ezáltal lehetőséget biztosítson a roma és nem roma emberek számára a kulturális sokféleség elismerésére, annak megélésére.

Több, mint 50 évvel ezelőtt, ezen a napon került megrendezésre az első Roma Világkongresszus Londonban, ahol kinyilvánították, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik.

Londonban fogadták el a roma zászlót, a roma himnuszt és a romák jelmondatát is. 1990-ben, április 8-át (az első Roma Világkongresszus kezdetének napját) Nemzetközi Roma Nappá nyilvánították.

Az Episztémé Egyesület rendezvényeinek közös célkitűzése annak kinyilvánítása, hogy a roma kultúrák és az összes magyarországi nemzetiségi kultúra szerves része a magyar kultúrának. 
A Nemzetközi Roma Nap alkalmából az Episztémé Egyesület egy színvonalas roma filmvetítéssel egybekötött tematikus pódiumbeszélgetéssel készül, amely a húsvéti ünnepek miatt egy későbbi időpontban kerül megtartásra.

“A jeles nap megtartásáig a térség roma és nem roma közösségei számára a magát romának valló Horváth Gyula miskolci költőnek, a magyar kortárs irodalom egyik emblematikus személyiségének alkotásával kívánunk boldog roma napot” – írja közleményében az egyesület.

NEMZETKÖZI ROMA NAP – 2023 (Episztémé Egyesület)

Uploaded by episztémé szervezet on 2023-04-08.

A vers, Szegedi Dezső Jászai-Mari díjas színművész tolmácsolásában hallható. A kisfilmben szereplő illusztráció Horváth János festőművész alkotása.

Forrás: Borsod24.hu

Kapcsolódó cikkek